Phnompen. A kambodzsai nemzetgyűlés tegnap elfogadta az egykori vörös khmer vezetők perbe fogásáról az ENSZ-szel kötött megállapodás ratifikációs törvényét. ĺgy jelentős akadály hárult el egy nemzetközi bíróság felállításának útjából. A döntést Norodom Ranariddh herceg, a nemzetgyűlés elnöke jelentette be.
Bíróság elé a vörös khmerek
Phnompen. A kambodzsai nemzetgyűlés tegnap elfogadta az egykori vörös khmer vezetők perbe fogásáról az ENSZ-szel kötött megállapodás ratifikációs törvényét. ĺgy jelentős akadály hárult el egy nemzetközi bíróság felállításának útjából. A döntést Norodom Ranariddh herceg, a nemzetgyűlés elnöke jelentette be. A ratifikálásra több mint egy évvel az ENSZ-szel kötött megállapodás után került sor: ennyi időbe telt, amíg a 2003 júliusában tartott választások után a kambodzsai pártok meg tudtak állapodni egy koalíciós kormány létrehozásáról. Talán már jövőre megkezdődhet az 1975 és 1979 közötti Pol Pot-féle rémuralom életben lévő vezetőinek pere, akiket népirtásért és emberiesség elleni bűntettekért vonnak felelősségre. A per várhatóan legalább 3 évig tart, az első becslések szerint 55 millió dollárba kerülne, de ezt az adományozók sokallják. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.