Bident nem aggasztják Trump perkeresetei

Joe Biden

Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet „egyáltalán nem aggasztják” Donald Trump amerikai elnök perkeresetei, amelyeket a választási eredmények megfordítása érdekében nyújtott be – jelentette ki Katie Bedingfield, Biden kommunikációs főtanácsadója a Fox televíziónak adott interjúban vasárnap.

Bedingfield, aki Biden helyettes kampányfőnöke volt, úgy fogalmazott: „szerintem az elmúlt hetekben éppen azt láttuk, hogy ezeket a kereseteket bíróságról bíróságra kinevették szerte az országban”. 

A tanácsadó megjegyezte: Joe Biden 306 elektori voksot nyert el, „ugyanazt az eredményt, mint 2016-ban Donald Trump, aki földcsuszamlásszerű győzelemnek nevezte ezt”.         

A Fox műsorvezetője, Chris Wallace kérdésére, hogy várhatóan kikből áll majd a Biden-kormányzat, Bedingfield azt válaszolta: Biden kedden nevezi meg leendő kormánya tagjait.         

Donald Trump jogászcsapata vasárnap közleményt adott ki, amelyben tudatta: kérték a szavazatok ismételt újraszámlálását Georgiában. A közleményből kiderült: az újraszámlálást még szombaton az esti órákban, azt követően kérték, hogy Brian Kemp georgiai republikánus párti kormányzó a szavazatok hitelesítése után formálisan is aláírta, hogy az állam 16 elektora – az eredményeknek megfelelően – a demokrata párti elnökjelöltet, George Bident támogatja.

Georgiában Bidenre 12 650 vokssal, azaz 0,25 százalékkal több szavazatot adtak le, s a törvény lehetőséget ad a fél százaléknál kevesebb vokskülönbség esetére az újraszámláltatásra.

Larry Hogan, Maryland republikánus párti kormányzója vasárnap a CNN televíziónak adott interjúban azt fejtegette: „zavarba ejti” őt, hogy a Republikánus Pártban a választások után „nem emelik fel elég sokan a szavukat” Trump ellen.  

A politikus bírálta, hogy Trump jogászai szerinte nyomást gyakorolnak a tagállamok törvényhozásaira a választási eredmények esetleges megváltoztatása érdekében. „Mi voltunk a legnagyobb tiszteletnek örvendő ország, tiszteletben tartottuk a  választási eredményeket” – fogalmazott Hogan. Majd hangsúlyozta: „most pedig egyre inkább banánköztársasághoz kezdünk hasonlítani. Itt az ideje abbahagyni ezt az értelmetlenséget”.       

Joe Biden választási győzelmét a Republikánus Pártból eddig három szenátor ismerte el: Mitt Romney, Utah állam szenátora, Susan Collins maine-i és Lisa Murkowski alaszkai szenátor. Szombaton – miután egy szövetségi bíró elutasította Trump perkeresetét Pennsylvaniában – Pat Toomey, pennsylvaniai republikánus szenátor is gratulált Joe Bidennek és alelnökjelöltjének, Kamala Harrisnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?