Biden visszavonta Trump abortusszal kapcsolatos egyik rendelkezését

Joe Biden

Joe Biden amerikai elnök visszavonta elődje, Donald Trump egyik rendelkezését, amely az abortusz visszaszorítása érdekében született – számolt be Kathpress katolikus hírügynökség pénteken.

Az intézkedéssel Trump kizárta az állami támogatásokból azokat a civil szervezeteket bel- és külföldön egyaránt, amelyek terhességmegszakítást kínáltak ügyfeleiknek külföldön vagy támogatták azt.

A rendeletet eredetileg még Ronald Reagan elnök adta ki 1984-ben. Azóta minden republikánus elnök ragaszkodott hozzá, és minden demokrata elnök felfüggesztette az alkalmazását.

A katolikus egyház és az abortusz ellenzői bírálták a döntést.

„Sajnálatos, hogy Biden az egyik első intézkedésével támogatja az emberi élet aktív megsemmisítését” – írta az amerikai püspöki konferencia a helyi idő szerint csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében.

Az amerikai katolikus egyházi vezetők megjegyezték: az elnök döntése összeegyeztethetetlen a katolikus tanokkal, etikátlan, és sérti az emberi méltóságot.

„Nyomatékosan kérjük az elnököt, hogy jóra használja hivatalát, és elsőként vegye figyelembe a leggyengébbeket, beleértve a még meg nem született gyermekeket” – húzták alá.

Biden gyakorló katolikus, de évtizedek óta támogatja az abortusz engedélyezését.

A Marist Poll katolikus közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint az amerikaiak 77 százaléka elutasítja, hogy közpénzből finanszírozzanak abortuszokat.

 Pénteken tartják a Menet az életért nevű hagyományos abortuszellenes tiltakozást, amelyet idén a koronavírus-járvány miatt az online térben rendeznek meg.

A Menet az életért megmozdulást minden év januárjában megtartják. A résztvevők így emlékeznek a szövetségi legfelsőbb bíróság Roe versus Wade ügyben hozott döntésére. Az 1973. január 22-i ítélet magánügynek nyilvánította az abortuszt, és ezzel felfüggesztette annak általános tilalmát az Egyesült Államokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?