Biden Trump szenátusi felmentéséről: a demokrácia törékeny dolog

Joe Biden

A demokrácia törékeny, és minden amerikainak kötelessége megvédenie az igazságot – reagált Joe Biden amerikai elnök szombat este arra, hogy a szenátus felmentette elődjét, Donald Trumpot az ellene – lázadás szítása vádjával – indított alkotmányos felelősségre vonási eljárásban (impeachment).

Biden kiemelte: annak ellenére, hogy a szavazás nem vezetett Trump elítéléséhez, az ellene megfogalmazott vád lényege nem volt kérdéses.

„Történelmünk ezen szomorú fejezete emlékeztető számunkra, hogy a demokrácia törékeny. Hogy mindig meg kell védenünk. Hogy mindig ébernek kell lennünk. Hogy az erőszaknak és szélsőségeknek nincs helyük Amerikában” – áll az elnök közleményében, amelyet a Fehér Ház néhány órával azt követően tett közzé, hogy a szenátus az eljárás utolsó tárgyalási napján 57:43 arányban találta Trumpot a felhozott vádak alapján bűnösnek, így nem lett meg az elítéléséhez szükséges kétharmados többség.

Kapcsolódó cikkünk

Felmentették Trumpot

Biden hangsúlyozta, hogy minden amerikai, de különösen a vezetők kötelezettsége az igazság védelme és a hazugságok legyőzése.

Megjegyezte, hogy rekordszámú republikánus szenátor szavazott Trump elítélésére. A demokrata párti szenátorokhoz hét republikánus felsőházi képviselő csatlakozott a voksoláson.

Úgy fogalmazott, hogy véget kell vetni a konfliktusnak és begyógyítani a nemzet lelkét. „Ez az előttünk álló feladat, amellyel közösen kell megbirkóznunk Egyesült Államokként” – zárul az elnök közleménye, amelyben az egyesült szó aláhúzva szerepel.

Szenátusi felmentése után kiadott közleményében Donald Trump ismét boszorkányüldözésnek nevezte az ellene indított második alkotmányos felelősségre vonási eljárást, s utalt arra is, hogy tevékenyen részt vesz majd a politikai életben.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment, a szenátus akkor is felmentette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?