Biden óva intett a nagy, családi összejövetelektől

Joe Biden

Óva intett a nagy létszámú családi összejövetelektől a koronavírus-járvány miatt a Hálaadás ünnepén Joe Biden várható amerikai elnök a delaware-i Wilmingtonban helyi idő szerint szerda délután mondott beszédében.

A demokrata párti politikus sürgette az amerikaiakat, hogy „kettőzzék meg erőfeszítéseiket” a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében.

„Visszatekintve történelmünkre, láthatjuk, hogy nemzetünk éppen a legnehezebb körülmények között kovácsolódott össze a leginkább” – fogalmazott Biden. Majd hangsúlyozta: „most ismét egy hosszú, kemény tél elé nézünk”. Megállapította, hogy „a vírussal és nem egymással szemben állunk háborúban”.     

„Tudom, milyen nehéz lemondani a családi hagyományokról, de mégis, ez most nagyon fontos” – szögezte le, hozzátéve, hogy ő és családtagjai is egymástól függetlenül ünnepelnek.    

A The New York Times című liberális napilap Biden munkatársaitól származó információi szerint Joe Biden „elnöki jellegű Hálaadás napi üzenetet” akart megfogalmazni, amellyel az volt a szándéka, hogy összefogja az amerikaiakat.

A beszédben Biden „a megosztottság komor időszakának” lezárására szólította fel az amerikaiakat.

Kitért a választási eredményekre is. Leszögezte, hogy az amerikaiak szerinte „nem fogadnák el”, hogy a november 3-án tartott elnökválasztás eredményeit ne tartsák tiszteletben. Elemzők szerint ezzel arra utalt, hogy beszéde előtt nem sokkal – helyi idő szerint szerdán kora délután – egy pennsylvaniai szövetségi bíró leállította a választási eredmények hitelesítését, egy nappal azt követően, hogy a tagállam választási bizottsága igazolta az eredményeket.

Patricia McCullough bírónő elrendelte a hitelesítési folyamat leállítását november 27-ig, amikor a bíróság meghallgatást tart az eredményt vitatók által benyújtott perkereset ügyében.     

A perkeresetet republikánus képviselők és kongresszusi jelöltek nyújtották be Pennsylvania állam, Tom Wolf demokrata párti kormányzó és a helyi törvényhozás ellen, azzal az indokkal, hogy a levélszavazással a kormányzó és a helyi hatóságok megsértették a pennsylvaniai alkotmányt. A perkeresetet benyújtók szerint „széleskörűen és alapjaiban” sértették meg a pennsylvaniai szavazási törvényt és „jogellenesen engedélyezték” a levélszavazást.  

Donald Trump republikánus párti amerikai elnök szerdán személyes ügyvédjével, Rudy Giulianival telefonon egyeztetve arra szólította fel a pennsylvaniai republikánus szenátorokat, hogy „fordítsák meg” a választási eredményt. Az elnök úgy nyilatkozott, hogy a demokraták „elcsalták a választást”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?