Biden csapatában helyett kapott egy, az afroamerikaiak kárpótlását szorgalmazó jogász

Joe Biden

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt hatalomátadást lebonyolító csapatában Mehrsa Baradaran személyében helyet kapott egy, az afroamerikaiak kárpótlását szorgalmazó jogásznő is – jelentette több amerikai médium hétfőn.

Baradaran, az irvini Kalifornia Egyetem jogászprofesszora a pénzügyminisztériumi hatalomátadást lebonyolító szakértői csapat munkatársa lett. Az amerikai politikai és közéletben arról vált ismertté, hogy többször is hangoztatta az afroamerikaiaknak az Egyesült Államok rabszolgatartó múltja miatt nyújtandó kárpótlás fontosságát.

Joe Biden és alelnökjelöltje, Kamala Harris a választási kampányban elhárította az afroamerikaiak esetleges kárpótlására vonatkozó kérdések megválaszolását. A Fox televízió információi szerint Baradaran még 2019-ben, a demokrata elnökjelölt-aspiránsok egyik televíziós vitája után nyílt levelet intézett Harrishoz, amelyben azt írta: „kárpótlást, vagy menj haza!”.

A jogászprofesszor 2017-ben megjelent könyvében amellett érvelt, hogy az amerikai feketék és fehérek közötti jövedelmi különbségek csökkentése megköveteli a múlt hibáinak beismerését és a rabszolgatartó időszakban okozott károk miatti kárpótlást.

A rabszolgák leszármazottainak nyújtandó kárpótlás régóta fontos téma az Egyesült Államokban. Al Gore, a 2000-es elnökválasztás demokrata párti elnökjelöltje már akkor utalt arra, hogy a kárpótlás „lehetőség”, de az akkori felvetésnek nem volt komolyabb visszhangja. Később Barack Obama elnök elvetette ezt az ötletet, mondván, hogy „a jó iskolák és a munkalehetőségek” jelentik a legalkalmasabb kárpótlást a fekete közösségeknek. Hasonló érveléssel utasította el a felvetést négy évvel ezelőtt Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje.

Az elmúlt években azonban egyre többen vetették fel, hogy az államnak fizetnie kellene az egykori rabszolgák leszármazottainak. Az elképzelést több, elsősorban az afroamerikaiak érdekvédelmével foglalkozó szervezet felkarolta, s egyes egyetemeken – például a washingtoni Georgetown Egyetemen - meg is szavazták, hogy az intézmény kárpótlást fizessen egyes, rabszolga felmenőkkel rendelkező diákjainak.

A The Wall Street Journal című lap értesülései szerint Joe Biden várhatóan még a héten bemutatja csapatának legfőbb embereit. A lap úgy tudja: Biden, akinek több évtizedes kongresszusi politikusi pályája miatt a közelmúlt korábbi elnökeinél mélyebb kapcsolatai vannak a washingtoni elittel, eddig legalább negyven jelenlegi vagy volt bejegyzett lobbistát kért fel a hatalomátadást lebonyolító csapatába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?