Biden bocsánatot kért a párizsi klímavédelmi egyezményből való kilépés miatt

Joe Biden

Joe Biden amerikai elnök hétfőn bocsánatot kért az ENSZ glasgow-i klímakonferenciáján, amiért elődje, Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat a 2015-ös párizsi klímavédelmi egyezményből.

"Nem kellene, de mégis bocsánatot kérek azért, hogy az Egyesült Államok a korábbi kormányzat idején kilépett a párizsi egyezményből, és ezért némileg lemaradtunk" - hangsúlyozta Biden.

Kiemelte, hogy Washington ki fogja venni részét a klímaváltozás elleni küzdelemből. Egyben emlékeztetett arra, hogy első hivatali napján, január 20-án bejelentette, hogy országa ismét csatlakozni kíván a párizsi megállapodáshoz.

Biden beszélt arról is, hogy döntő jelentősége lesz annak, milyen lépéseket tesznek még ebben az évtizedben a klímaváltozás feltartóztatása érdekében, hogy ezzel elkerüljék a jövendő nemzedékek szenvedését. "Egyikünk sem lesz képes megúszni a legrosszabbat, ha nem tudjuk megragadni ezt az alkalmat" - tette hozzá az amerikai elnök. Biden szerint az Egyesült Államokat és más fejlett országokat nagy felelősség terheli amiatt, hogy a felmelegedő klíma nagy árat fizettet a szegényebb államokkal, amelyek a világ károsanyag-kibocsátásának elenyésző hányadát okozzák.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt a Glasgow-ban rendezett, 26. klímakonferencián (COP26), hogy az országoknak végre létre kell hozniuk a szén-dioxid-kvóták globális piacát, megemelve a melegházhatású gáz árát, így csökkentve a károsanyag-kibocsátást. "Ez a lehetőségünk, hogy történelmet írjunk. De még ennél is többről van szó: az a kötelességünk, hogy cselekedjünk" - tette hozzá.

Emmanuel Macron francia elnök a különösen sok károsanyagot kibocsátó országokat sarkallta több erőfeszítésre. Mint mondta, vissza kell találniuk ahhoz a célkitűzéshez, hogy a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti értékhez képest ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot. Hangsúlyozta, hogy ebben mindenekelőtt a nemzeti stratégiák fognak jelentős szerepet játszani. Hozzátette, hogy jelenleg 2,7 Celsius-fokos felmelegedés felé haladnak a dolgok.

Hszi Csin-ping kínai elnök nem utazott el személyesen a csúcstalálkozóra, és a tervekkel ellentétben eddig nem csatlakozott videokonferencia révén a tanácskozásba. A Hszinhua állami hírügynökségben közzétett nyilatkozata nem tartalmazott kézzelfogható új ígéreteket a klímavédelemben, ugyanakkor felszólította az országokat, hogy tartsák be korábbi kötelezettségvállalásaikat, tűzzenek ki megvalósítható célokat és tegyenek meg minden tőlük telhetőt a klímaváltozás elleni küzdelemben.

"A fejlett országoknak nemcsak saját maguknak kell többet tenniük, de nagyobb segítséget is kell nyújtaniuk a fejlődő országoknak" - tette hozzá Hszi, akinek országa a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátója.

Több hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy miközben Brazília kulcsfontosságú szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben, Jair Bolsonaro brazil elnök a többi vezetőtől eltérően nem utazott a G20-országcsoport római csúcstalálkozójáról egyenesen a skóciai Glasgow-ba. Bolsonaro ellátogatott hétfőn a Padova melletti, négyezer lakosú Anguillara Veneta faluba, ahonnan a családja elszármazott, hogy a település tiszteletbeli polgárává válasszák. A városháza előtt mintegy kétszázan tüntettek ez ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?