Bezárták az amerikai magyarok egyik templomát - clevelandi olvasónk beszámolója

Cleveland |

<p>A három clevelandi magyar templom közül kettőt bezáratott Richard Lennon püspök, noha ezt a gazdasági helyzet nem indokolta. A megmaradt templom a gettóban van, ahol a szertartások alatt biztonsági őr vigyáz a hívek autóira, este pedig nem biztonságos gyalog járni az utcán. A bezárt templom az Amerikába szakadt magyarság kulturális történelmének fontos darabja. Kassáról Amerikába került olvasónk levele.</p>

A clevelandi Szent Imre egyházközség kálváriája 2007 májusában kezdődött, amikor  Richard Lennon, Cleveland püspöke meghirdette a templomok léépítését. A néhány éve Clevelandba érkezett püspök már bostoni tevékenysége által is hírhedtté vált, ahol 60 templomot lakatolt le (közöttük - és erre kiváltképp büszke - a saját gyerekkori plébániáját is). Tette es teszi mindezt "az életerős hitközségért" jelszó alatt, figyelmen kívül hagyva a hívők igényeit, felülről hoz ítéletet százados templomok sorsa felett.

A három Clevelandi magyar templom azt utasítást kapta ekkor, hogy maguk döntsek el, melyik templomot hagyja nyitva a püspökség. A másfél éves tárgyalások kimenetele az lett, hogy mindhárom templomra szükség van Clevelandben, hiszen a bezárás fő okai (pénzhiány, hívők hiánya, paphiány) mindháromnál megalapozatlanok.

Lenon püspök mindezeket figyelmen kívül hagyva 2009 márciusában kihirdette az ítéletet: a Szent Erzsébet templom megmarad, a Szent Margit és a Szent Imre lakat alá kerül. (A Szent Margit azóta mar be is zárt, ingóságai-ingatlanjai piacon vannak és a számláján lévő pénz mar a püspökséget gazdagítja).

A megmaradó Szent Erzsébet templom a legrégebbi magyar templom Észak-Amerikában, Cleveland egykori magyar negyedeben ékeskedik. Egy baja van csak, a környéke. Az egykori magyar munkásnegyed, a "Bakaj" (Buckeye Road) az elmúlt 50 évben teljesen lepusztult, és mára a varos legveszélyesebb környékévé vált. A vasárnapi mise alatt drótkerítés és biztonsági őr védi a hívek autóit, szürkület után nem is ajánlatos gyalog járni az utcákon. Maguk a hívek is tisztában vannak azzal, hogy ennek a templomnak, bar nagy múltú, nincs hosszú jövője.

A Szent Imrer templom több lehetőséget nyújt. Környéké hétköznap estenként is biztonságos. Itt tölti meg hétfőn estenként a mintegy 90 gyerek a magyar iskola padjait, itt gyakorol keddenként a Regös néptánccsoport, és itt bont zászlót péntekenként a két magyar cserkeszcsapat, hogy a többi kulturális szervezetet ne is említsem. Ennek a templomnak a bezárása nem csupán egyházi veszteség, hanem Cleveland magyar kulturalis bástyájának a lédöntése is egyben.

Ezert is szállt síkra a megmentéséért több magyar és amerikai szemelyiség (többek között a miniszterelnök, az esztergomi érsek és Ohio egyik szenátora is). Az amerikai és vatikáni lobbizás mellett tüntetések tucatjaira került sor az elmúlt hónapokban - a többi halálra ítélt clevelandi hitközséggel és nemzetiségi templomokkal karöltve. A vatikáni fellebbezés húzódik, közben a Szent Imre templom napjai leperegtek.

A Szent Imrében június 27-én tartottak az utolsó ünnepi misét, amelyen zsúfolásig megtelt a templom. A püspök által meghirdetett templomzáró mise tegnapra, június 30-ra volt meghirdetve. Lenon püspök  szokása ugyanis, hogy a bezárásra itelt templomokban maga celebrálja az utolsó misét (botrányokat és tiltakozásokat idézve elő a hívek részéről). Miután a Szent Imre templom hívei kinyilvánítottak távolmaradási számdékukat, a püspöknem jött el.

A hívők tegnap 3 órakor mégis összegyűltek a templom előtt, hogy ismét tiltakozzanak a bezárás miatt. A méltóságteljes tüntetés után bevonultak a templomban, ahol szentségimádással és imával zártak az akciójukat. A püspök és más hivatalos személy nem jelent meg, hogy a templomot kanon jog szerint deszakralizaljak.

A templom jövője kérdéses. A püspöki döntés alapján tovább mar nem működhe mint katolikus templom, a döntés elleni felsebezel a Vatikánban var válaszra, a cserkeszek és magyar iskolások, mint bérlők egyelőre használhatják a templom helyiségeit, míg a fellebbezés tart. Azok, akiknek életük fontos pillanatai a templomhoz kötődnek, imádkoznak es reménykednek. Talán a csodában, talán a Vatikán erejében bíznak. (Csajka Tamás)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?