Bezárkóztak a hívők a clevelandi Szent Imre magyar templomba

Washington |

<p>Hívők egy csoportja bezárkózott a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templomba annak bezárása ellen tiltakozva - tudósított csütörtökön a Fox News hírcsatorna.</p>

A hívők akkor sem akarták elhagyni az épületet, amikor a belvárosi templomnál reggel megjelentek az egyház tisztviselői.

Az egyházkerület mintegy 100 tagja előző nap békés tiltakozáson vett részt a történelmi templomnál; a hívők egy csoportja éjszaka is virrasztott.

A 106 éves magyar templom az utolsó annak az 50 templomnak a sorában, amelyet Richard Lennon clevelandi püspök a racionalizálás jegyében bezáratott az amerikai Ohio szövetségi állambeli egyházmegyéjében.

Az egyházkerület egy tagja, Marta Fordos elmondta, hogy amikor reggel nyolckor távozott a templomból, még legalább heten az épületben maradtak, akik magukra zárták az ajtót.

A clevelandi püspök tavaly hozta nyilvánosságra a Szent Imre templom bezárását, amelynek bejelentett időpontja június 30., szerda volt. A püspök a látogatottság csökkenésével, paphiánnyal és pénzügyi gondokkal a templomok bezárását; sok templom működtetése állítólag ráfizetéses volt.

Az egyházmegye vezetése csütörtökön arról tájékoztatott, hogy áttekintik a Szent Imre templomnál kialakult helyzetet, mást azonban nem közölt.

A Szent Imre templom bezárásáról arra hivatkozva hoztak döntést, hogy legalább 2000 lélek szükséges egy templom eltartásához és a magyar közösségnek csak 600 tagja van. A magyarok - akik 15 hónapja folyamatosan tiltakoztak a döntés miatt - viszont azt állítják, hogy el tudják tartani, és a templom nemcsak a hitéletben, hanem a közösségi életben is fontos szerepet tölt be.

A Los Angeles Times szerdán rámutatott: a római katolikus egyháznak az egész országban gondokat okoz a korosodó templomok fenntartása, a hívek száma csökken és az egyházat övező szexbotrányok is súlyosbítják a pénzügyi gondokat (az egyház 2 milliárd dollár kártérítést fizetett a papi erőszakoskodások áldozatainak az Egyesült Államokban 1992 óta).

A templombezárások főleg etnikai közösségeket, a magyarokon kívül például lengyeleket és szlovéneket érintenek, akik szerint igazságtalanul bánnak velük. Richard Lennon - aki általában rendőri kísérettel érkezik a misékre - 2006-ban lett clevelandi püspök, miután felügyelte a bostoni templomok bezárását; sokan olyan kívülállónak tekintik, akit csak azért küldtek a városba, hogy bezárassa a templomokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?