<p>Betörtek egy katonai bázisra és annak legalább egy részét ellenőrzésük alá vonták iraki szunnita lázadók nem messze Bagdadtól csütörtökön.</p>
Betörtek egy katonai bázisra a felkelők
A Reuters hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a lázadók sikeresen lerohanták a fővárostól 80 kilométerre északkeletre fekvő Mukdadíja város szélén lévő katonai támaszpontot, és harcok után ellenőrzésük alá vonták egy részét.
Egy biztonsági tisztviselő ugyanakkor azt állította a hírügynökségnek, hogy a síita kormány megdöntéséért és egy szunnita kalifátus létrehozásáért küzdő fegyveresek ellen az iraki hadsereg ellentámadásra készül, és vissza fogja venni a bázist.
A Reuters forrásai szerint a csütörtöki támadásban több száz nem iraki állampolgárságú arab is részt vett, akik erősen felfegyverkezve, harckocsikkal rontottak a katonai bázisra. A fegyveresek - számos más iraki településhez hasonlóan - már eddig is ellenőrzésük alatt tartották Mukdadíja egy részét. A terület folyamatos harcok színhelye azóta, hogy az Iraki és Levante Iszlám Állam (ILIÁ) nevű radikális iszlamista csoport egy hónappal ezelőtt elfoglalta Moszul városát és offenzívát indított Bagdad irányába. Most helyi törzsi vezetők próbálnak békét kötni a lázadókkal Mukdadíjában helyszíni beszámolók szerint.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.