Benjámin Netanjahu: nem lesz gázai csapatkivonás

izraeli-palesztin konfliktus

Az izraeli hadsereg (IDF) nem vonul ki a Gázai övezetből, és Izrael nem tárgyal palesztin rabok ezreinek elengedéséről – jelentette ki kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Az izraeli televíziónak adott nyilatkozatában a kormányfő leszögezte: Izrael egészen addig nem vet véget a gázai háborúnak, amíg minden célját el nem érte.

„Ez a Hamász megsemmisítését és a túszok hazahozatalát jelenti, továbbá annak biztosítását, hogy Gáza többé nem jelent fenyegetést Izraelre nézve” – húzta alá.

„Nem fogjuk terroristák ezreit elengedi” – tette hozzá, az izraeli börtönökben lévő palesztinokra utalva.

Az utóbbi napokban a sajtóban olyan hírek jelentek meg, melyek szerint Izrael és a Hamász – az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom közvetítésével – megbeszéléseket kezdett egy esetleges tűzszünetről, mely – több ezer, izraeli börtönökben biztonsági okokból raboskodó palesztin elengedéséért cserébe – magában foglalná a túszok elengedését is.

Mindeközben a Gázai övezetben és Ciszjordániában is aktív terrorszervezet, az Iszlám Dzsihád főtitkára, Zijád en-Nahala azt közölte, a tűzszüneti megállapodásig és az izraeli csapatkivonásig nem vesznek részt semmilyen, a túszok elengedését célzó kezdeményezésben, emellett „a palesztin nép jogait biztosító politikai megoldást” sürgetett.

A Hamász – az Iszlám Dzsihád fegyvereseivel közösen – október 7-én hajtott végre összehangolt támadást Izrael déli részén, az offenzívában 1200 ember meghalt, és több mint 3000 megsebesült. A Hamász Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül azóta mintegy 100-at engedett el. Izraeli források szerint 132-en még mindig az övezetben raboskodnak, 28-an pedig feltehetően már nincsenek életben. Válaszul Izrael hadműveletet indított a Hamász felszámolására. A gázai fegyveres konfliktus palesztin halottainak száma – a hivatalos palesztin számítások szerint – meghaladta a 26 400-at.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?