Beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

Budapest |

<p>A <a href="http://velvet.hu/helyszinelo/2017/02/18/beismero_vallomast_tett_a_terez…; target="_blank">Velvet</a> és a PestiSrácok portálok szombati információi szerint beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi.</p>

A két híroldalt Brunner Tamás, P. László ügyvédje tájékoztatta, de ennél többet nem mondott. 

Brunner Tamás pénteken még csak annyit közölt az MTI-vel, hogy P. László részletes vallomást tett a nyomozóknak. Az MTI kereste szombaton is az ügyvédet, de többször próbálkozásra sem érte el. 

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, csak a pénteken már közölt információt tudja újra megerősíteni, miszerint szerdán és csütörtökön a gyanúsított folytatólagos kihallgatására került sor, a kihallgatásról azonban részletek jelenleg - a nyomozás érdekeire figyelemmel - nem közölhetők, mert az az eljárás érdekeit sértené.

Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?