Befejezték a tüntetést Athénban a görög gazdák

gazdatüntetés k

A rendőrség szerdai becslése szerint legalább nyolcezer görög gazda vett részt Athénban az agrárszektorban emelkedő termelési költségek és az uniós agrárpolitika elleni tiltakozó akcióban, beleértve a főváros részleges blokádját is. Délelőtt a gazdák kivonultak a főváros központjából.

A gazdák kedden vonultak be traktorokkal és egyéb járművekkel a fővárosba, a parlament elé, és egész éjszakára a téren maradtak, hogy nyomást gyakoroljanak a görög kormányra és a képviselőkre. A tüntetők az emelkedő termelési költségek, valamint a külföldi mezőgazdasági termékek görög piacra való beengedése ellen tiltakoztak, továbbá a természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás által okozott károk miatt kártérítést, az üzemanyagok adómentesítését követeltek, a külföldi versennyel szemben pedig védelmet és támogatást.

Egyes területeken éjszakára teljesen elzárták az utakat a fővárosban.

„Egyelőre elhagyjuk Athént, és holnapig megtárgyaljuk a következő lépéseket” – mondta Rizosz Maroudász, a Lárisza városi gazdaszövetség elnöke a Reuters hírügynökségnek.

A görög gazdák januárban vonultak első ízben utcára az európai agrárpolitika elleni tiltakozásul, amelyre rendkívüli intézkedésekkel válaszolt a Kiriákosz Micotákisz vezette konzervatív kormány. A miniszterelnök a gazdáknak tavaly több szektorra kiterjedő támogatásra és áfacsökkentésre tett ígéretet, azonban a keddi tüntetésre reagálva kijelentette; ebben a költségvetési évben már nem tud többet tenni a termelők érdekében. A tüntetést szervező gazdaszövetség ugyanakkor hangsúlyozza; az eddig meghozott kormányzati intézkedések nem elegendőek, mivel a tavalyi év katasztrofális bevételkiesést hozott számukra az említett problémák miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?