Barroso - maoista diákból európai menedzser

Az 53 éves portugál jobbközép politikus elérte azt, ami előtte csak két embernek sikerült: másodszor is mandátumot kapott az Európai Unió legfőbb végrehajtó testületének az irányítására. Az 1958 és 1967 között elnökösködő német Walter Hallstein, a brüsszeli bizottság első vezetője hatékony igazgatási apparátust hívott életre az európai intézmények élén, az 1985-től 1995-ig "uralkodó" francia Jacques Delors pedig lerakta a közösség egységes piacának az alapjait. Barroso 2004 óta nyújtott eddigi teljesítményének értékelése saját pártcsaládján belül is enyhén szólva vegyes. 
    Politikai pályafutásának kezdetén még maoista volt. A "szekfűk forradalma" előtt, 1974-ben csatlakozott egy szélsőbalos csoportosuláshoz, igaz, a következő évben már szakított is ezzel az iránnyal, és jó diák vált belőle. Lisszabonban 1978-ban jogi diplomát, majd Genfben 1981-ben politikatudományi diplomát szerzett. Politikai gondolkodásának igazi fordulata 1980-ban következett be, amikor belépett a portugál liberális konzervatívok táborába, igaz, az a párt (PSD) paradox módon szociáldemokratának nevezi magát.
    José Manuel Barroso 29 évesen már a belügyminisztérium államtitkára, 36 évesen külügyminiszter lett. Ügyes tárgyalónak bizonyult, 1990-ben sikerült tető alá hoznia az angolai polgárháborút lezáró békemegállapodást. Hazájának miniszterelnöki tisztségét - a PSD vezetőjeként - 2002-ben foglalhatta el. Ebbéli minőségében nem sokkal az iraki háború előtt az Azori-szigeteken tartott találkozó házigazdájaként látványosan a háborúpárti George Bush amerikai elnök mellett sorakozott fel, a brit Tony Blairrel és a spanyol José María Aznarral együtt.
    Az Európai Bizottságot 2004 óta vezeti. Számos bíráló elemző azt veti a szemére, hogy ennek a testületnek az élén - ahelyett, hogy az egyes tagállami szempontokkal szemben a közösségi szempontokat igyekezne érvényesíteni - úgy cselekszik, mintha a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács "titkárságvezetője" lenne. Hiányolják belőle az "európai víziót", túlságosan a nagy tagállamok érdekeinek szolgálójaként jellemzik.
    Ezekkel a bíráló megállapításokkal ugyanakkor minden elemző szembeállítja azt, hogy hatalmas a munkabírása, kiváló menedzser, nagyon ügyesen lavíroz az eltérő érdekű és nézetű felek között, és ezzel a képességével valamilyen szintű egyetértést szinte mindig ki tud munkálni a sokszor 27 felé húzó unióban. Erre a legutóbbi nagy példa a klímavédelmi kötelezettségvállalások ügyében mutatkozott.
    Bizottsági elnöki ténykedésének első ciklusában Barroso nyakába zúdult az unió intézményes válsága: a francia és a holland népszavazáson megbukott az "európai alkotmány" tervezete. Annak "light" változatát, a lisszaboni reformszerződést az ír népszavazás siklatta ki tavaly. Ehhez jött az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági válsága. Mindkét probléma átnyúlik Barroso első ciklusán.
    A gazdaság helyzetét illetően ugyan már sokan látni vélik "a fényt az alagút végén", de ehhez többen hozzáteszik: ha kijutnak a sötétből, nem a megszokott táj fogadja majd az utasokat, hanem teljesen új világban kell eligazodni, és garanciákat kell teremteni arra, hogy még egy hasonló válságnak ne legyen esélye.
    Ha szerencséje van Barrosónak, az intézményi válság gyorsabban megoldódhat. Október másodikán tartják a megismételt ír népszavazást, és ha ott igent mondanak a lisszaboni szerződésre, akkor rohammunkával létre lehet hozni az új intézményes keretek közt az új összetételű Európai Bizottságot is - talán alig kicsúszva a november elsejei határidőből, amikor is a mostani testület mandátuma lejár.