Bárhol bármikor előfordulhatnak a nizzaihoz hasonló merényletek

Budapest |

<p>A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egyetemi docense szerint bárhol, bármikor előfordulhatnak a nizzai tömeges gázoláshoz hasonló merényletek. Kaiser Ferenc az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában ugyanakkor hozzátette: legvalószínűbb azonban azokban az országokban, ahol jelentős muszlim közösségek élnek.</p>

Ezen közösségek esetében is nagyjából mindössze 1-2 ezrelék a radikalizálódók aránya ott ahol milliós létszámban vannak jelen muszlimok, ez akár 1-2 ezer potenciális elkövetőt jelenthet - tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

A dél-franciaországi Nizzában csütörtök este egy 31 éves tunéziai férfi bérelt teherautóval belehajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijátékot néző tömegbe, és közben lövéseket adott le a város tengerparti sétányán. A támadásnak a legfrissebb adatok szerint 84 halottja és 303 sebesültje van, utóbbiak közül 121-en még kórházban fekszenek, 26 embernek pedig válságos az állapota. 

A támadást szombaton a magát Iszlám Államnak (ISIS) nevező terrorszervezet vállalta magára. Manuel Valls francia kormányfő a Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy a nizzai merénylő csupán tette előtt röviddel fordult a radikális iszlámhoz. A nyomozás során kiderült, hogy a támadó "nagyon gyorsan radikalizálódott" - mondta Valls. A kormányfő hozzátette, hogy az Iszlám Állam célzottan olyan magányos elkövetőket szólít fel támadásra, akik "ismeretlenek titkosszolgálataink számára".

Kaiser Ferenc az M1-en kiemelte: az Iszlám Államnak sajnos ebből a szempontból nagyon jó a kommunikációja: folyamatosan töltenek fel üzeneteket, kézikönyveket az internetre: megosztanak minden információt arról, hogy lehet "tömeges vérengzést" végrehajtani. Ezért cserébe azt kérik, hogy a támadó az ő nevükben kövesse el cselekményét.

Így felbujtóként mindenképpen ott találjuk az események hátterében az ISIS-t - mondta a szakértő, hozzátéve: még akkor is, ha az illető radikalizációja egyoldalú volt. A jelenlegi információk alapján a nizzai merénylő radikalizációja is egyoldalú volt: még csak nem is töltött fel, vagy osztott meg ilyen témájú üzeneteket, csak olvasott - jegyezte meg Kaiser Ferenc, hozzátéve: ezért sem került korábban a francia terrorelhárító szervek látókörébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?