Barack Obama keményen bírálta Putyin Ukrajna-politikáját

Brisbane |

<p>Oroszország továbbra is elszigetelve marad, amennyiben Vlagyimir Putyin orosz államfő nem hagy fel a nemzetközi jogot sértő Ukrajna-politikájával - közölte Barack Obama amerikai elnök vasárnap a G20 csoport Brisbane-ben zajló csúcsértekezletének helyszínén.</p>

"Nagyon elkötelezettek vagyunk a nemzetközi jogi alapelvek védelmezése mellett. És az egyik ilyen alapelv az, hogy nem szállunk meg más országokat, nem finanszírozunk és nem támogatunk helyettesítő erőket (proxies) oly módon, hogy az egy olyan ország szétszakadásához vezet, amelyben demokratikus választásokat tartanak" - mondta sajtótájékoztatóján Obama, aki szükség esetére további szankciókat is kilátásba helyezett Oroszország ellen.

Elemzők szerint ez volt az amerikai vezető eddigi legkeményebb nyilvános megszólalásainak egyike az ukrán válságról. Az amerikai elnök Szíriáról is szót ejtve arra figyelmeztette Bassár el-Aszad szíriai államfőt, hogy ne támadják az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet állásait bombázó amerikai harci repülőgépeket.

David Cameron brit kormányfő is arról beszélt vasárnap, hogy Európa és az Egyesült Államok világos üzenetet küldött Moszkvának. "Úgy gondolom, Oroszországnak tudnia kell, hogy Amerika és az Európai Unió között közös az elhatározás, hogy ne alakuljon ki egyfajta befagyott konfliktus az európai kontinensen" - közölte a miniszterelnök. "Ha ez mégis bekövetkezik, akkor nem hiszem, hogy ugyanolyan maradhatna a kapcsolat Oroszország és a nyugati hatalmak között" - tette hozzá a politikus.

A csúcsértekezlet keretén kívül vasárnap Barack Obama és az európai vezetők tanácskozást tartottak Ukrajnáról, ahol tisztségviselők véleménye szerint egyre rosszabbodik a biztonsági helyzet. A G20-ak fórumán Putyin egyébként nagy diplomáciai nyomás alá került annak érdekében, hogy Oroszország szüntesse be a szakadárok támogatását Kelet-Ukrajnában. A konfliktusnak már több mint négyezer halottja volt idén. Az európai vezetők arra is figyelmeztették Putyint, hogy újabb gazdasági szankciók jöhetnek, ha a külföldi csapatok nem távoznak Ukrajnából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?