Barack Obama ismét élesen bírálta Donald Trumpot

Barack Obama

Barack Obama volt elnök ismét élesen bírálta Donald Trump jelenlegi elnököt egy televíziós interjúban.

Az Egyesült Államok 44-ik elnöke a CBS televízió 60 perc című, heti politikai magazinműsorában úgy vélekedett: azzal, hogy Trump nem ismeri el a választási vereséget, "eggyel több lépést tett nemcsak az elkövetkező Biden-adminisztráció, hanem általában a demokrácia delegitimálása felé". Ez veszélyes út - fűzte hozzá.

 Obama kifejtette: az elmúlt években az az érzés alakult ki, hogy bármi történik is, a hatalom megragadása igazolja azt. A volt elnök állítása szerint ez az érzés nem csak az Egyesült Államokra jellemző, mivel szerte a világban erős emberek és diktátorok szintén úgy gondolják, hogy "bármit megtehetnek a hatalmon maradás érdekében". Konkrétumok említése nélkül úgy fogalmazott: embereket ölhetnek, börtönbe vethetik őket, meghamisított választásokat tarthatnak, újságírókat hallgattathatnak el.

Állításait több elemző vitatta. A Fox televízió szerint az Obama-kormányzat minden korábbi kormányzatnál gyakrabban használta fel az első világháború idejéből származó Kémkedési Törvényt arra, hogy megpróbáljon elhallgattatni neki nem tetsző újságírókat és vizsgálatot indíttasson bizalmas információkat kiszivárogtatók ellen. A televízió felidézte: 2013-ban nyilvánosságra került bírósági dokumentumok is tanúsítják, hogy az Obama-kormányzat titokban megfigyeltette a Fox televízió egyik munkatársát, akinek elektronikus leveleit az akkori igazságügyi minisztérium éppen az első világháború idején született törvényre hivatkozva kobozta el.

Barack Obama interjút adott a brit BBC televíziónak is. A szerdán adásba kerülő interjúban a többi között arról beszélt, hogy az elmúlt években mélyült az amerikai társadalom megosztottsága, s ezért szerinte Donald Trump okolható.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?