Bakui demokrácia

Baku. Azerbajdzsán fővárosában erőszak alkalmazásával oszlattak fel szombaton rohamrendőrök egy ellenzéki tüntetést. A Hejdar Alijev államfő lemondását követelő tüntetők közül 18 személyt, köztük két ellenzéki pártvezetőt vettek őrizetbe.

Baku. Azerbajdzsán fővárosában erőszak alkalmazásával oszlattak fel szombaton rohamrendőrök egy ellenzéki tüntetést. A Hejdar Alijev államfő lemondását követelő tüntetők közül 18 személyt, köztük két ellenzéki pártvezetőt vettek őrizetbe. Az összecsapás akkor robbant ki, amikor a mintegy 400 tüntető megpróbált bejutni a város központjában lévő Szabadság térre, ahol a hatósági tiltás ellenére gyűlést akartak tartani. A mintegy 800 rohamrendőr azonban kíméletlenül megakadályozta a tüntetés megtartását és feloszlatta a tömeget. A rendőrség közleménye szerint öt rendőr és egy tüntető sebesült meg. Szemtanúk szerint azonban több tüntetőt félholtra vertek. Az autoriter politikát folytató Alijevet több alkalommal bírálták nemzetközi emberi jogi csoportok, mivel kíméletlenül elbánik a másként gondolkodókkal és a független tömegtájékoztatással. 1998-ban választották újra államfővé, de az ellenzéki pártok bojkottálták, a külföldi megfigyelők pedig antidemokratikusnak minősítették a választást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?