Bajnai: Magyarország nyílt lapokkal játszik

Stockholm/Pozsony. |

<p>Az államnyelvtörvény módosítását javasolja Bajnai Gordon magyar miniszterelnök szlovák kollégájának, Robert Ficónak abban a cikkben, amelyet lapunknak írt. Bajnai szerint a két ország közötti „viszálykodás egyik méregfoga” a vitatott törvény. Közben két- és háromoldalú konzultációt tartott a szlovák–magyar feszültségekről a hét végén Balázs Péter magyar, Miroslav Lajčák szlovák, valamint Carl Bildt svéd külügyminiszter.</p>

Az EU soros, svéd elnöksége „nagy figyelemmel kíséri az unió jelenleg legnagyobb belső, tagállamok közötti konfliktusát” – mondta Balázs Péter magyar külügyminiszter az MTI-nek. Mint kifejtette, szlovák kollégájával, Miroslav Lajčákkal folytatták az e heti miniszterelnöki találkozó előkészítését. A háromoldalú konzultáción tájékoztatták az EU-elnökséget egyrészt a két fél álláspontjáról a vitatott kérdésekben, másrészt a tervezett további lépésekről.

„Magyarország nyílt lapokkal játszik. Nincsenek álságos szándékaink egyetlen szomszédunkkal szemben sem… A kapcsolatok mostani állapotában triviálisnak hangzó dolgokat is újra ki kell mondani: Magyarországnak nincsenek területi követelései senkivel szemben – írja lapunknak Bajnai. – Ebből következően semmi alapja nincs annak, hogy valaki a szomszédban ezzel riogasson, majd erre hivatkozva korlátozza a szabad nyelvhasználatot, csorbítsa a kisebbségi közösségek jogait, példátlan módon kitiltsa a schengeni szomszéd köztársasági elnökét az országból.”

Bajnai Gordon és Robert Fico szeptember 10-én Szécsényben találkozik. „Most minden szem a miniszterelnöki találkozóra tekint, és attól várják, hogy a két ország megtalálja a megfelelő lépéseket ezeknek a konfliktusoknak a kezelésére” – jegyezte meg Balázs Péter.

„Őszinte szándék van bennünk magyar részről, hogy a konfliktusos problémák megvitatása után lesz idő és mód az együttműködési projektekre is, de a sorrend nem változhat. A problémákkal kell kezdenünk, s amilyen mértékben sikerül azokon megnyugtatóan túljutnunk, olyan mértékben fogunk hozzáférni” a többi kérdéshez – mondta Balázs. (ú, mti)








Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?