Bajnai Londonban: 2014-ben korszakváltás kell

London |

<p>A jövő évi parlamenti választások kérdése nem egyszerűen az, hogy a baloldal legyőzi-e a jobboldalt, vagy fordítva, hanem korszakváltásnak kell következnie - mondta hétfő este Londonban Bajnai Gordon.</p>

A volt miniszterelnök, a múlt héten párttá alakult Együtt 2014 mozgalom társalapítója a londoni UCL egyetemen Nagy-Britanniában élő magyaroknak tartott fórumot. A késő estébe nyúló beszélgetésen kijelentette, hogy ha a jövő évi választásokon nem sikerül véget vetni Magyarország "zuhanásának", akkor egy nemzedéknyi időre elveszhetnek a lehetőségek és a remények.

    Bajnai Gordon hangoztatta: ezért sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít a 2014-s választásoknak, mint bármely eddigi választásnak. "Életemben először ezért is léptem be múlt pénteken egy pártba, az általam is alapított Együtt 2014-be" - tette hozzá.

    Véleménye szerint jövőre kormányváltásánál többet, korszakváltást kell elérni. Ennek keretében szavai szerint két évtizede nem rendezett kérdéseket kell megoldani; ezek között első helyen említette - és a legfontosabbnak nevezte -, hogy "a korrupciót gyökerestől kell kiirtani a politikából".

    Bajnai Gordon szerint a korrupció nem az elmúlt három évben honosodott meg a magyar politikában, most azonban "elképesztően koncentrálttá vált". Bárhol, ahol "az állam valamit közbeszerez, ahol hirdet, ahol épít, beruház, mindenütt ugyanannak a vállalkozói csoportnak a különböző nyúlványai látszanak" - fogalmazott.

    A volt miniszterelnök a pártja által ebben tervezett változtatások között megemlítette azt az elképzelést, hogy ha a magyar állam egy magáncéggel bármilyen szerződést köt, az csak akkor léphetne hatályba jogilag, ha előtte az internetre felkerül.

    Az általa szükségesnek tartott korszakváltás további fontos elemének nevezte azt is, hogy ha a mostani kormányt sikerül leváltani, akkor "az inga ne lengjen vissza a túloldalra, ne megint bosszúállás következzen, mert ebből elég volt".

    Bajnai Gordon szerint mindemellett "rendbe kell rakni az alkotmányt, amelyet épp most rontottak el még jobban, mint amilyen volt". A politikus szerint Magyarországnak "rendes, tisztességes alkotmányra" van szüksége, olyanra, amelyet a társadalom nagy többsége támogat.

    Arra a kérdésre, hogy kétharmados többség nélkül egy új kormány miként tudna elfogadtatni új alkotmányt, Bajnai Gordon kijelentette: a következő választásokon "nagyon erős mandátumot" kell szerezni. Hozzátette: az a választási rendszer, "amelyet a Fidesz ráerőszakolt Magyarországra", sokkal könnyebbé teszi a kétharmados többség elérését, mint az előző választási rendszer.

    Kétharmados többség híján is lehet azonban politikai egyezségeket kötni. "Kétharmaddal természetesen könnyebb, anélkül nehezebb, de akkor is meg lehet csinálni, ha van egy erős mandátum (...) Ha megbukik végre, megérdemelten ez a kurzus, annak következtében nagyon sok pozíció átértékelődik" - fogalmazott hétfő esti londoni fórumán Bajnai Gordon.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?