Bajnai Gordon az MSZP miniszterelnök-jelöltje

Budapest |

<p>Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke vasárnap Budapesten újságírókkal. A politikus a frakcióülésről távozóban tudatta, Bajnai elmondta programját a frakció előtt, azt a képviselők támogatták.</p>

Az MTI információi szerint az ötven képviselő részvételével tartott szimpátiaszavazás kötelező érvényű a frakció egészére nézve.
    A szavazáson egy képviselő szavazott nemmel, négyen tartózkodtak.
Bajnai Gordon szeretné írásban rögzíteni az MSZP-s, illetve az SZDSZ-es képviselők támogatását, vagyis szerződést kötne velük, hogy akkor is támogatják kormányát, ha nehéz döntéseket kell meghozniuk.
    Bajnai Gordon a képviselőcsoport zárt ülésen arról beszélt, hogy a hazaszeret volt a fő oka annak, hogy elvállalta a felkérést.
    Szerinte azonnali válságkezelésre, egy válságkezelő kormányra van szükség, és ilyen kabinetet is akar létrehozni - tudta meg az MTI.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?