Bagdadba érkezett Barack Obama

Bagdad |

<p>Bagdadba érkezett hétfőn Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölti tisztségének várományosa - közölte az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége.</p>

A politikus a tervek szerint találkozik a szövetséges erők parancsnokával, David Petraeus tábornokkal és fogadja őt Núri al-Máliki iraki miniszterelnök.
Obama szombaton kezdte meg a háborús övezeteket és európai fővárosokat felölelő körútját, hivatalosan nem valószínű elnökjelöltként, hanem egy kongresszusi küldöttség tagjaként, Chuck Hagel republikánus és Jack Reed demokrata párti szenátor társaságában. Irak előtt Afganisztánt és Kuvaitot kereste fel.
A szenátor a minap fogadkozott, hogy véget vet az iraki háborúnak. Mint mondta: elnöksége első napján új misszióval fogja felruházni a katonaságot: az iraki háború befejezésével.
Obama megválasztása esetén 16 hónapon belül - 2010 nyarára - vonná ki az amerikai harcoló egységeket Irakból, de az iraki kormány vasárnap jelezte, hogy nem támogatja ezt a tervet. Az amerikai politikus vetélytársa, John McCain a republikánus párti elnökjelöltség várományosa azon az állásponton van, hogy a kivonulás időpontját nem egy előre rögzített határidőhöz, hanem az eredményekhez kell igazítani.
A múlt pénteken George Bush amerikai elnök beleegyezett abba, hogy a jelenleg tárgyalás alatt lévő amerikai-iraki biztonsági megállapodásban ki kell jelölni valamilyen "időbeli távlatot" a csapatkivonásra. Korábban a Fehér Ház élesen ellenzett minden, a csapatkivonás menetrendjére vonatkozó elképzelést.
Obama népszerű az irakiak körében - állapította meg az egyik nyugati hírügynökség tudósítója, aki kéttucat irakival készített interjút szerte az országban. A megkérdezettek közül sokan azt mondták: egy afroamerikai megérti az ő helyzetüket. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?