Babiš: a Kalózpárton kívül mindenkivel együtt tudunk működni

Andrej Babiš

Ha az ANO mozgalom megnyeri az októberi csehországi választásokat, akkor a Kalózpárton kívül mindenkivel tárgyalni fog a kormányzati együttműködés lehetőségéről – jelentette ki Andrej Babiš, a centrista mozgalom elnöke, kormányfő abban az interjúban, amely szombaton jelent meg a Právo című baloldali független cseh napilapban.

„Amennyiben megnyerjük a választásokat, ami messziről sem biztos, mert az öten egy elleni felállásban folytatott harc eléggé egyenlőtlen, a kalózokon kívül mindenkit megszólítunk. Nálunk ez nem személyekről, hanem a programról szól” – szögezte le Andrej Babiš az interjúban.

A pártelnök-kormányfő szerint az ANO és a Kalózpárt, s részben a TOP 09 párt programjai annyira eltérőek, hogy „nincs mit mondanunk egymásnak".

Babiš elismerte, hogy az előző, 2017-es képviselőházi választáskor még lehetséges kormányzati partnernek tekintette a Kalózpártot, de „azóta megváltozott a helyzet". Az ANO elnöke úgy látja, hogy Kalózpárt túl liberális, lényegében nemzetellenes és politikusai együttműködnek Brüsszellel a Csehország elleni politika érvényesítésében.

A két ellenzéki választási szövetséget – Spolu (ODS, KDU-ČSL, TOP 09), valamint a Polgármesterek és Függetlenek, Kalózpárt – szerinte csak a „Babiš-ellenesség" tartja össze, mert programjaik sok mindenben nem egyeznek. A kormányfő-pártelnök ismételten azt mondta, hogy a választási szövetségek kialakítását inkorrektnek, a választók becsapásának tartja, mert nem tudni pontosan, hogy mi várható tőlük.

Andrej Babiš kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Csehország jövőjét a gyerekek és a hagyományos család jelentik. „Mindent meg kell tennünk a születések számának növekedése és a fiatal családok támogatása érdekében” – húzta alá a pártelnök-kormányfő. Rámutatott: másutt is lehet ihletet keresni, például Magyarországon, ahol program működik a háromgyermekes családok támogatására.

Csehországban október 8–9-én tartják a képviselőházi választásokat. Elemzők szerint az eredmény bizonytalan. A legutóbbi felmérések az ANO győzelmét valószínűsítik, de azzal, hogy nagyon nehéz lesz koalíciós partnert találnia, így elhúzódó kormányalakításra lehet számítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?