Az USA újabb 200 millió dollárnyi katonai segélyt küld Ukrajnának

patriot uarus

Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollár értékű katonai segítséget jelentett be szerdán Ukrajna számára az Oroszországgal vívott harcához.

A védelmi minisztérium közleménye szerint az amerikai hadsereg készleteiből rendelkezésre bocsátott csomag tartalmaz légvédelmi eszközöket, harckocsi-elhárító fegyverzetet és egyéb eszközöket.

A szállítmány tételes listáján szerepelnek légelhárító rakéták, drónelhárító eszközök, 105 és 155 milliméteres lövedékek, HIMARS-rakéták, precíziós eszközök, romboló lövedékek, kisebb kézifegyverek és hozzá való lövedékek, valamint a korábban rendelkezésre bocsátott eszközök karbantartásához, javításához szükséges alkatrészek és felszerelés.

A Pentagon közleménye megállapítja, hogy az Egyesült Államok – szövetségeseivel együtt – elkötelezett amellett, hogy Ukrajna rendelkezésére bocsássa az azonnali harctéri szükségletek kielégítéséhez fontos eszközöket, és egyben felszólítja a Kongresszust, fogadja el az ukrajnai támogatás folytatásához szükséges költségvetési keretet.

A dokumentum az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatást „okos befektetésnek nevezi a nemzetbiztonságba”. Megállapítja, hogy a katonai segítségnyújtás segíti megelőzni egy szélesebb konfliktus kialakulását a régióban, miközben erősíti az amerikai védelmi ipar alapjait, és magas szakértelmet igénylő munkahelyeket teremt az amerikai emberek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?