Az USA azt ajánlja Orbán-nak, hagyja békén a CEU-t

Washington |

<div>Az amerikai külügyminisztérium azt ajánlja a magyar kormánynak, hogy ne hozzon olyan jogszabályt, amely veszélyeztetné a Közép-európai Egyetem (CEU) működését.</div>

Orbán Viktor kormányfő reggel a Kossuth rádióban azt mondta, az egyetem sorsa a magyar-amerikai kormányközi tárgyaláson múlik. „Az Egyesült Államokat aggasztja az a március 28-án Magyarország kormánya által kezdeményezett törvényhozási javaslat, amely új, célzott és terhes szabályozási előírásokat ró a külföldi egyetemekre. Ha elfogadják, a változások hátrányosan fogják érinteni a CEU-t, és ahhoz vezethetnek, hogy bezárják Budapesten” – írta az amerikai szóvivő. Az amerikai külügyminisztérium emlékeztet arra, hogy a CEU az első akadémiai intézmény, amelyet akkreditáltak az Egyesült Államokban és Magyarországon, és amelynek oktatói és diákjai több mint száz országból származnak. Tudományos kiválósága és a független, kritikus gondolkodás való sokszoros hozzájárulása révén megerősítette Magyarország befolyását és vezető szerepét a térségben – olvasható a közleményben.  KOMMENTÁRUNK: AHOL A CEU, OTT A TESLA? A washingtoni minisztérium felszólította a magyar kormányt, hogy „kerüljön el minden törvénykezési lépést, amely veszélyeztetné a Közép-európai Egyetem működését és függetlenségét” – írta a közleményében Mark Toner szóvivő. Orbán szerint csalt az egyetem – a CEU szerint fel sem merül ilyesmiA CEU pénteken közleményben utasította vissza Orbán Viktor állítását, hogy csalást követne el. Orbán a rádióinterjújában azt mondta: aa csalás az csalás, akárki is követi el. A külföldi diplomát is adó Soros-egyetem maga vallotta be, hogy külföldön nem folytat képzést, ami ellentétes a magyar szabályokkal – mondta a kormányfő.      A Közép-európai Egyetem (CEU) közleményében azt írta, a miniszterelnök kijelentésével ellentétben nincs érvényben olyan törvény Magyarországon, amely megköveteli, hogy az egyetemek származási országukban is folytassanak képzést annak érdekében, hogy Magyarországon diplomát adhassanak ki. Hozzátették: a CEU jogosult, akkreditált arra, hogy magyar és amerikai diplomát adjon ki, és 25 éve a magyar törvényeket betartva vesz részt a magyar felsőoktatásban, bármilyen ennek ellentmondó kijelentés hamis. „A miniszterelnök kijelentésével ellentétben egyetemük hivatalosan bejegyzett és világszerte ismert neve Közép-európai Egyetem (CEU)” – jegyezték meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?