Az USA 1,1 milliárd dollár értékű katonai felszerelést adna el Tajvannak, Kína tiltakozik

tajvan k
Washington |

Washington 1,1 milliárd dollár értékű katonai felszerelést adna el Tajvannak – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken.

Az ügyletre a külügyminisztérium is rábólintott. A csomag egyebek között hajók ellen bevethető, Harpoon típusú rakétát tartalmazna 355 millió dollár értékben. Emellett Tajvan levegő-levegő, illetve levegő-felszín támadásra alkalmas Sidewinder rakétákat is kapna 85,6 millió dollár értékben, valamint 665,4 millió dollárral támogatnák a szigetország felderítési célú radarprogramját – árulta el a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA).

Liu Peng-ju, Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője közleményében azt írta: a tervezett fegyverüzlet „nagy veszélybe sodorja a kínai-amerikai kapcsolatokat, illetve a Tajvani-szoros békéjét és biztonságát”. A diplomata válaszlépéseket helyezett kilátásba.

Joe Biden amerikai elnök kormánya közölte: a csomagot már fontolgatják egy ideje, és tajvani, valamint amerikai törvényhozókkal konzultálva dolgozták ki.

Laura Rosenberger, a Fehér Ház illetékese közleményében aláhúzta: Kína fokozza a nyomást Tajvanon, katonái nagyobb számban vannak jelen a szigetország körül, és Peking igyekszik megváltoztatni a status quót a Tajvani-szorosban, ezért az Egyesült Államok minden szükséges eszközt megad Tajvannak az önvédelemhez.

A Pentagon hangsúlyozta, hogy a pénteken bejelentett csomag nem változtatja meg a katonai egyensúlyt a térségben. Egy névtelenül nyilatkozó külügyi szóvivő rámutatott: a tervezett fegyverüzlet célja a tajvani hadsereg modernizálásának és védelmi képességei fenntartásának segítése.

A tajpeji védelmi minisztérium közleményében köszönetet mondott Washingtonnak, és megjegyezte, hogy Kína közelmúltbeli provokatív tevékenységei komoly fenyegetést jelentenek a szigetországra nézve. Peking Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatását követően napokig hadgyakorlatozott a térségben.

Az amerikai fegyverek segítenek Tajpejnek, hogy szembenézzen a kínai katonai nyomással, és hozzájáruljon a térség békéjének és biztonságának fenntartásához – áll a közleményben.

A fegyverüzletre a kongresszusnak is rá kell bólintania; demokrata és republikánus források szerint az ügyben konszenzus van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?