Ukrajnának elég fegyvere van az orosz erőkkel szembeni ellentámadáshoz – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajnának elég fegyvere van az ellentámadáshoz
Ezek a fegyverek – hangoztatta az ukrán diplomácia vezetője – el fogják hozni hazájának a győzelmet, amely ahhoz kell, hogy Ukrajna csatlakozhasson a NATO-hoz. Mindazonáltal Ukrajna NATO-tagsága „valószínűleg” csak a harcok végével lesz lehetséges – ismerte el Kuleba a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Mint mondta, a kijevi vezetés következő nagyobb célkitűzése a NATO-tagság, miután szövetségesei hozzájárulásukat adták ukrán pilóták F–16-os amerikai harci repülőkön való kiképzéséhez. „Már minden fegyvert engedélyeztettünk... nem maradt semmi igazán nagy, amiért még meg kellene küzdenünk” – tette hozzá.
Kuleba ugyanakkor újságírói kérdésre sem árulta el, hogy a hónapok óta várt ellenoffenzívát az ukrán csapatok időközben megkezdték-e már. Úgy fogalmazott, hogy nem az a fontos, hogy mikor fog megkezdődni a támadás, hanem az, hogy ukrán győzelemmel érjen véget.
„Egy NATO-tagság nem vethet véget ennek a háborúnak, de egy NATO-tagság elejét fogja venni további háborúknak” – hangsúlyozta. Mint mondta, a térség biztonságát a legjobban az szolgálja, ha eljutnak arra a pontra, amikor Ukrajna az észak-atlanti szövetség tagjává válhat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.