Az ukrán elnök ismételten Oroszország felelősségre vonására szólított fel egy nemzetközi konferencián

Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, egy hágai konferencián ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek közös erőfeszítéseket az orosz háborús bűnök üldözése érdekében.

 "Az agresszorokat felelősségre kell vonni tetteikért. Az üzenetnek egyértelműnek kell lennie: az igazságszolgáltatás erősebb, mint a Kreml háborúja" - jelentette ki Zelenszkij az ukrajnai háborúban elkövetett bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásáról és az áldozatok kárpótlásáról szóló konferenciára küldött videóüzenetében.

 Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter felidézte, és az orosz atrocitások szimbólumának nevezte a két évvel ezelőtti bucsai mészárlást, amely során az orosz erők több száz civilt öltek meg az ukrajnai településen.

Bejelentette azt is, hogy ukránok megkezdhetik a háborúban elszenvedett károk megtérítésére irányuló igényeik benyújtását egy újonnan létrehozott, hágai székhelyű nyilvántartásban. A Register of Damage for Ukraine kezdetben az ingatlanokban keletkezett károkra fog összpontosítani, de kiterjesztik másfajta anyagi károkra is. Kuleba továbbá sürgette egy nemzetközi kártérítési mechanizmus létrehozását és a befagyasztott orosz vagyonok teljes elkobzását.

Hanke Bruins Slot holland külügyminiszter a konferenciát lezáró beszédében elmondta, hogy a nyilvántartás megnyitását követő órákban már több mint 100 igényt nyújtottak be. Ukrán tisztségviselők arra számítanak, hogy több mint 8 millióan fognak egyéni kártérítési kérelmet benyújtani.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?