Az ukrán elnök az orosz behatolás miatt elhalasztotta törökországi útját

Kijev |

<p>Petro Porosenko ukrán államfő bejelentette csütörtökön, hogy az orosz csapatok délkelet-ukrajnai behatolása miatt elhalasztja törökországi munkalátogatását.</p>

Porosenko hangsúlyozta, hogy döntése összefügg "a Donyeck megyei helyzet hirtelen súlyosbodásával, kiváltképpen Amvroszijivka és Sztarobeseve településeken, tekintettel az orosz csapatok Ukrajnába történő behatolására". Nyomatékosította: annak ellenére döntött így, hogy hét kétoldalú találkozója lett volna Törökországban Recep Tayyip Erdogan elnöki hivatalába történő beiktatása alkalmával.    A brit hírügynökség korábbi gyorshírében úgy értelmezte ezt a mondatot, hogy az ukrán államfő bejelentette, "katonai invázió" történt Ukrajnában, majd későbbi hírében helyesbített.    Az ukrán államfő közölte, hogy a további teendők kidolgozása végett összehívja a nemzetbiztonsági tanácsot.     "Ma az elnöknek Kijevben a helye" - szögezte le.    Az elnöki tájékoztató szerint Kijev haladéktalanul kezdeményezni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását, mert "a világnak értékelést kell adnia az ukrajnai helyzet hirtelen súlyosbodásáról".    Porosenko szerint Kijev az európai partner országokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy hívják össze az Európai Tanács rendkívüli ülését.  NYT: az ukrán katonák pánikszerű menekülésbe kezdtek Az ukrán katonák pánikszerű visszavonulásáról írt a The New York Times (NYT) amerikai napilap azzal a fejleménnyel kapcsolatban, hogy a jelek szerint Oroszország a héten új frontot nyitott Kelet-Ukrajna déli részén. Kijevben szerdán arról adtak hírt, hogy Oroszországból ismét katonák hatoltak be Ukrajna területére, ráadásul Donyeck megyének azon a déli határszakaszán, amelyet eddig az ukrán fegyveres erők tartottak ellenőrzésük alatt. Ukrán részről attól tartanak, hogy a hadművelet célja a dél-donyecki kikötőváros, Mariupol elfoglalása.     Moszkva tagadja a katonai mozgásokat, ugyanakkor korábban jelezte: nem tűri el az Ukrajna többségében oroszok lakta keleti részén zajló felkelés leverését, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök számára hazájában jelentős politikai kudarccal érne fel - vélekedett a The New York Times.    Oroszország nyilvánvalóan igyekszik a szakadárok javára visszabillenteni a mérleg nyelvét - mondta az újságnak egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselő. Az amerikai lap szerint egy nappal az ukrán válság megoldását célzó minszki találkozó után az orosz katonai mozgások miatt szertefoszlik az a remény, hogy a szemben álló felek közelebb kerültek az öt hónapja tartó konfliktus beszüntetéséhez.    A The New York Times szerint a héten a kis délkelet-ukrajnai határvárosban, Novoazovszkban elegendő bizonyítékot lehetett látni arra, hogy Oroszország meg akarja változtatni a konfliktus menetét. A településről kedden biztonságosabb területek felé visszavonultak az ukrán erők a határ túloldaláról érkező tankoszlopok, tüzérség és harcoló egységek elől.     Néhány katona láthatóan nem hajlandó harcolni. A nyugat-ukrajnai Vinnyicjában állomásozó 9. dandár novoazovszki helyi egységének vezetője ráparancsolt menekülő katonáira, hogy forduljanak vissza, de hiába. "Rendben" - mondta a parancsnok.  "Bárki, aki megtagadja a harcot, üljön külön a többiektől" - mondta, mire 11 férfi így tett, a többiek pedig visszamentek a városba.    Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő az orosz behatolásra reagálva szerdán azt mondta, valószínűleg orosz ellentámadás van folyamatban. Psaki bírálta, hogy az orosz kormány nem hajlandó megmondani az igazat arról, hogy katonái 30 mérföld mélyen behatoltak Ukrajnába.    Nyugati és ukrán tisztségviselők szerint Moszkva délen támogatja a szeparatisták előrenyomulását az Azovi-tenger fő kikötőjének számító Mariupol felé. Ezzel Oroszország lehetséges célja egy tengeri kijárat megszerzése abban a törekvésében, hogy létrehozzon egy szeparatista enklávét Kelet-Ukrajnában. Néhány nyugati tisztségviselő attól tart, hogy a lépés annak az átfogóbb orosz stratégiának a része, amelynek célja egy Krímhez kapcsolódó terület kihasítása. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?