Az MSZP-választmány elfogadta az Együtt-PM-mel kötött megállapodást

Budapest |

<p>A szocialista párt választmánya egyhangúlag jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodását - számolt be Botka László, a testület elnöke újságíróknak szombaton.</p>

Azt mondta, a szokatlanul rövid ülésen nem volt komolyabb vita az egyezségről, amely szerint az MSZP és Bajnai Gordon pártja külön listán indul, de a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet. Botka László azt hangsúlyozta, hogy a 2014-es választást az egyéni körzetekben kell megnyerni.     Mesterházy Attila pártelnök ezt kérdésre azzal egészítette ki: a választmány elfogadta, hogy az MSZP nem köt választási együttműködést a Demokratikus Koalícióval, a Liberálisokkal és a Magyar Szociáldemokraták Pártjával.     Botka László közölte, az MSZP október 19-én tart kongresszust, ahol elfogadják választási programjukat és végleges döntést hoznak az országgyűlési és az európai parlamenti választási listáról. Ez azt jelenti - folytatta -, hogy október közepére befejezik a választási felkészülést.     Mesterházy Attila az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a listákra a pártelnökség tesz javaslatot, amelyet a választmány október 12-én véleményez. A kongresszus elé a két testület közös javaslata kerül. A pártelnök arról is beszámolt, hogy legalább százfős listát állítanak, amelyen az MSZP-ben érvényben lévő kvótaszabályok szerint legkevesebb húsz nőnek és húsz, 35 évesnél fiatalabb politikusnak kell helyet kapnia.     A listás jelöltekre a szokásoknak megfelelően a megyei szervezetek javaslatait is várja az elnökség.     A választmány döntött a jelöltek kiválasztásának szempontjairól. A jelöltekkel kötött megállapodás része, hogy elfogadják az MSZP programját, vezető testületeinek sarkalatos kérdésekben képviselt álláspontját és az alapszabályban meghatározott erkölcsi normákat. Emellett előzetes etikai és vagyonnyilatkozatot kérnek a képviselőjelöltektől.     Mesterházy Attila elmondta: az elnökség értékelte a választókerületi felelősök munkáját, valamint a szocialistáknak jutó 75-ből 71 választókerületben jóváhagyta a korábban kiválasztott jelöltet. Csornán, Marcaliban, Mohácson és Nagykátán döntően személyes okokból új jelöltet állítanak.     A pártelnök arról is beszámolt, hogy december 10-ig kiválasztják az őszi önkormányzati választáson induló jelöltjeiket.     Mesterházy Attila azt mondta: ma az MSZP az egyetlen párt, amelynek - választási szövetségesével egyeztetett - programja van arra, hogyan lehet segíteni a négymillió szegény ember helyzetén, hogyan lehet megszüntetni a gyermekéhezést, és képviseli a nők, a fiatalok, a nyugdíjasok, a munkavállalók és a kis-, és közepes vállalkozók érdekeit.     Egyúttal hangsúlyozta, hogy a jövőben csak "rendkívül szűkszavúan" fogják kommentálni más pártok ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos nyilatkozatait, "most már az emberekre kell koncentrálni, és a kormányra meg Orbán Viktorra, mert mégiscsak azt szeretnénk, hogy őt elzavarjuk a csudába".     Hozzátette: Bajnai Gordonhoz hasonlóan ő is sajnálja, hogy a DK nem csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz, de "ez most már történelem". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?