Az MSZP is elítéli Csáky és Duray megfenyegetését

Budapest |

<p>A Magyar Szocialista Párt mélyen elítéli a Csáky Pál és Duray Miklós elleni fenyegetéseket, és szolidaritásáról biztosítja a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetőit - közölte Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese.</p>

Az MKP szombaton megerősítette azt a sajtóhírt, hogy súlyosan megfenyegették a párt elnökét és stratégiai alelnökét, Csáky Pált és Duray Miklóst. A pártnak az MTI prágai irodájához eljuttatott közleménye szerint Csáky kétszer, júniusban és novemberben kapott fenyegető levelet és lőszert tartalmazó borítékot. A novemberi fenyegetés Durayra is vonatkozott.

Mesterházy Attila közleménye szerint mindez a szlovákiai magyarok elleni erőszak és a szélsőséges nézetek térnyerésének újabb aggasztó jele. Hangsúlyozta, hogy az ilyen konkrét és veszélyes fenyegetések és minden erőszakos támadás ellen valamennyi európai elveket valló demokratikus erőnek egyöntetűen fel kell emelnie a szavát, Magyarországon és Szlovákiában egyaránt.

"Közösen kell tenni azért, hogy a szélsőségesek ne fenyegethessék mindannyiunk nyugalmát, biztonságát és életét, és ne mérgezzék a két ország közötti viszonyt" - fogalmazott a frakcióvezető-helyettes.

Az MSZP ezért támogatja a magyar kormánynak a szlovák vezetőkkel folytatott egyeztetéseit, a szlovákiai magyarok érdekeit és a nyugodt, kiegyensúlyozott szlovák-magyar viszony megteremtését szolgáló törekvéseit - tette hozzá Mesterházy Attila. Közölte: arra kérik valamennyi parlamenti pártot, hogy ebben a kiélezett és nyugtalan helyzetben különös felelősséggel járjanak el, és ne saját belpolitikai megfontolásaikat, hanem a szlovákiai magyarok érdekeit tartsák szem előtt.

A Fidesz is a leghatározottabban elítéli a felvidéki magyar politikusokat ért legújabb támadást - közölte Szijjártó Péter, a párt szóvivője szombaton. A politikus közleményében emlékeztet arra, hogy Szlovákiában mindennaposak a magyarokat érő fenyegetések, "sőt (...) egyre inkább előtérbe kerül a fizikai agresszió, Szlovákia vezetése ugyanis hivatalos programjává tette a magyarellenességet. Eközben a magyar kormány hetek óta képtelen határozottan és hatékonyan fellépni a magyar emberek védelme érdekében, képtelen kivívni azt a tiszteletet magának és Magyarországnak, aminek két Európai Uniós tagállam kapcsolatát jellemeznie kellene" - közölte a szóvivő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?