Az MSZP a kettős állampolgárságról

Budapest |

<p>Az MSZP azt javasolja a Fidesznek, hogy "óvakodjon a politikai közszeméremsértéstől", és ne azzal kezdje a tevékenységét, hogy kétszázezer forinttal megemeli a miniszterek fizetését.</p>

Lendvai Ildikó távozó pártelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra: a Fidesz által a kormányszerkezetről benyújtott törvényjavaslat része, hogy eltörölnék a Bajnai-kormány kezdeményezésére egy évvel ezelőtt elfogadott 15 százalékos miniszteri fizetéscsökkentést. Ez azt jelenti, hogy a tárcavezetők fizetése nagyjából kétszázezer forinttal, körülbelül 1,3 millió forintra megemelkedik - közölte.
Emlékeztetett arra: Répássy Róbert (Fidesz) - aki mások mellett a mostani törvényjavaslatot is jegyzi - annak idején még kevesellte a Bajnai-kabinet lépését, amit azzal indokolt, hogy ország jelenlegi gazdasági állapota miatt a kormánynak magán kell kezdenie a takarékosságot.
A Bajnai-kormány ezek szerint egy év alatt "csodát tett" - vélekedett.    
Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: nem várja el Orbán Viktortól ugyanazt, amit Bajnai Gordon megtett, hogy egy forintért vállalja a kormányzást, mert az egy kivételes helyzet volt, és a korábbi kormányfő egy kivételes ember.
Mint mondta, azt azonban elvárná, hogy a Fidesz hozza rendbe ezt a helyzetet.
Szavai szerint a miniszteri fizetések megemelése különösen meglepő annak fényében, hogy a Fidesz nemrég még arról beszélt, hogy meg kell keresni a gazdaság szekrényeiben a csontvázakat. "Ilyen jól csontvázkeresőket és romok alatt guberálókat még nem fizettek Magyarországon" - vélekedett. Megjegyezte azt is: a Fidesz a kampányban nem a miniszterek, hanem a kisemberek fizetésének megemeléséről beszélt.
Arra a kérdésre, támogatják-e a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó kezdeményezését, azt válaszolta: az MSZP ezt korábban már kezdeményezte, de nemcsak a létszámcsökkentés, hanem annak módja is fontos.
A kettős állampolgársággal kapcsolatban kijelentette: az MSZP álláspontja nem változott az előző ciklus végéhez képest, amikor több párt megegyezett egy koncepcióban.
Mint mondta, a határon túli magyarok közül a kárpátaljaiak és a délvidékiek vannak az Európai Unión kívül, előbbiek pedig nem is részesülhetnek kettős állampolgárságban, mert ott ez tilos. A délvidéki magyarok tekintetében az MSZP érdekelt abban, hogy szabad mozgásuk könnyebbé váljon, és erre is szolgálhat egy ilyen törvény - közölte.
Lendvai Ildikó hangsúlyozta: az egyik feltételük az volt, hogy ha kikerül a magyar állampolgárságról szóló törvény feltételei közül a magyarországi lakóhely, akkor gondoskodni kell arról, hogy a választójog ne terjedjen ki olyanokra, akik tartósan nem itt élnek és dolgoznak. A másik feltétel, hogy szociális juttatásra az legyen jogosult, aki valamilyen módon részt vesz vagy részt vett a közteherviselésben - tette hozzá.
A távozó pártelnök a Fidesz családi pótlékkal kapcsolatos terveiről azt mondta, értik a törekvést, de nem támogatják, mert az MSZP-nek ennél jobb megoldásra van javaslata. Véleménye szerint a családi pótlék szimpla megvonása a gyereket is bünteti, ezért fogadott el a parlament az előző ciklusban olyan törvényt, hogy a családi pótlékot felerészben természetben is oda lehet adni.
Kiemelte: abban partnerek lennének, hogy ezt száz százalékra emeljék.
A szocialista politikus kérdésre válaszolva a Székely himnusz parlamenti elénekléséről úgy vélekedett: "szép dal", amely sokakat megérint, de fontos a parlamenti szokások és szabályok betartása. 
Álláspontja szerint a hivatalos ülésen történő eseményekről közösen kell dönteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?