Az izraeli hadsereg többször megakadályozta Irán megtámadását

Jeruzsálem |

<p>Az izraeli politikai vezetés az utóbbi néhány évben legalább háromszor indított volna támadást Irán ellen, a kezdeményezések azonban minden alkalommal elbuktak a hadsereg ellenállásán - közölte Ehud Barak volt védelmi miniszter egy hétvégi interjúban.</p>

Az egykori tárcavezető az izraeli kettes tévécsatornának nyilatkozott erről. A védelmi tárcát 2009 és 2013 között vezető miniszter az interjúban elmondta: ő és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is katonai műveletet akart indítani iráni nukleáris létesítmények ellen. Az Irán elleni támadás tervét a miniszterelnök és a védelmi miniszter is elfogadta 2010-ben, Gabi Askenázi akkori vezérkari főnök azonban nem hagyta jóvá az akció megindítását, mondván, hogy nem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges műveleti képességek. A következő évben Gabi Askenázi utódja  Benny Ganz arról számolt be, hogy a támadás feltételei adottak, az akciónak azonban komoly kockázatai vannak.  Az új vezérkari főnök fenntartásai végül meggyőzték Móse Jaalont, a stratégiai ügyek akkori miniszterét és Juvál Steinic korábbi pénzügyminisztert, akik a biztonsági kabinetben megakadályozták, hogy megindítsák a műveletet. 2012-ben újabb alkalom kínálkozott az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeinek lerombolására, de rossz volt az időzítés, ugyanis Izrael éppen nagyszabású közös hadgyakorlatot tartott az Egyesült Államokkal. A katonai művelet kellemetlen helyzetbe hozta volna Washingtont, azt a benyomást keltette volna, hogy az amerikaiak közvetlenül érintettek a támadásban - mondta Ehud Barak. Benjámin Netanjahu egyelőre nem reagált az egykori védelmi miniszter kijelentéseire. Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök 2013-ban azzal vádolta meg Netanjahut, hogy közel 3 milliárd dollárt költött hiábavalóan az Irán elleni támadás előkészületeire. Izraeli vezető politikusok rendszeresen hangoztatják, hogy az ország katonai akciót indíthat annak érdekében, hogy meggátolja Teheránt abban, hogy atomfegyverhez jusson. Az iráni kormány tagadja, hogy nukleáris programjának katonai céljai lennének. Az izraeli vezetők szerint az iráni atomprogramról Teherán és a nagyhatalmak között júliusban létrejött megállapodás egyáltalán nem állja útját annak, hogy Irán atombombát fejlesszen ki, sőt éppen egyengeti előtte az utat, és ez létében fenyegeti Izraelt. A zsidó állam a tárgyalások elejétől fogva élesen bírálta az iráni atomprogram körüli vita diplomáciai úton való rendezését.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?