Az izraeli hadsereg felújította a légicsapásokat

Jeruzsálem |

<p>Hatórás egyoldalú izraeli tűzszünet és több tucat palesztin rakétatámadás után az izraeli hadsereg délután felújította légicsapásait a gázai övezeti célpontok ellen.</p>

Az Izrael által elfogadott egyiptomi tűzszüneti javaslat szerint Jeruzsálem beszüntette a hadműveletet az övezetet uraló Hamász ellen, de a radikális palesztin szervezet mindeddig nem fogadta el Kairó javaslatát, és mintegy ötven rakétát lőtt izraeli területre az egyoldalú tűzszünet idején.     A legészakibb izraeli célpontra eljutó gázai rakéta a Tel-Avivtól hatvanöt kilométerre északra lévő Zikron Jákovot célozta meg; a Hamász közölte, hogy fegyveresei lőtték ki az R-160-as lövedéket.

Délután Jeruzsálemben Simon Peresz távozó államelnök Tony Blairrel, a közel-keleti kvártett küldöttével tárgyalt, s közölték, hogy mindketten támogatják az egyiptomi tűzszüneti kezdeményezést. „A palesztin nép nem az ellenségünk, a gázaiak nem ellenségeink. Ugyanazok a céljaink. A terror leállítása, biztonság és nyugalom mindenütt a civileknek” - mondta az izraeli államfő. „Vissza kell térnünk a béketárgyalásokhoz, hogy elérjük az egyetlen hosszú távú életképes megoldást, hogy a két népnek két állama legyen” - tette hozzá Peresz. 

Kedden Federica Mogherini  olasz külügyminiszter is Izraelbe érkezett, hogy diplomáciai segítséget nyújtson a válság megoldásához. Avigdor Liberman külügyminiszterrel ellátogat Asdódba, hogy megtekintse azt a helyet, ahol kedd délelőtt az egyoldalú tűzszünet idején anyagi károkat okozva lakott területre csapódott két gázai lövedék.

Később az olasz diplomata Rámalláhban megbeszéléseket folytat Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és Rijád al-Malki palesztin külügyminiszterrel. Szerdán Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel és Simon Peresz államelnökkel találkozik.

A tűzszünet megkötése érdekében Abbász szerdán Kairóba utazik, ahol részt vesz az arab külügyminiszterek tanácskozásán - jelentette a kettes tévécsatorna. A Palesztin Hatóság, Izrael, az Arab Liga és mások támogatják az egyiptomi tűzszüneti kezdeményezést, de a Hamász elutasította, majd bejelentette, hogy még tanácskoznak a javaslatról. Izrael július 8-án hajnalban kezdett hadműveletet a Gázai övezet iszlamista erői ellen, és mozgósított 40 ezer tartalékost.

Az "Erős Szikla" fedőnevű offenzívának kettős célja van: csapást mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre, és csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát. A hadművelet előzménye az volt, hogy három izraeli és egy palesztin tizenéves elrablását és brutális meggyilkolását követően megnőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között, az izraeli hatóságok sok palesztint, főleg Hamász-tagot őrizetbe vettek, a palesztinok pedig fokozták az izraeli területek elleni rakétatámadásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?