<div>Az iszlám világ több vezetőjével, köztük a bahreini királlyal, az egyiptomi elnökkel és a katari emírrel találkozott ma Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábiában. </div>
Az iszlám világ vezetőivel találkozott Trump Rijádban

Rijád |
Hamad bin Isza al-Kalifa bahreini királlyal való találkozóján Trump bizakodóan nyilatkozott a kétoldalú kapcsolatokról. „Országaink csodálatos kapcsolatot ápolnak, bár korábban voltak kisebb súrlódások” – emlékeztetett. „A jelenlegi kormánnyal azonban nem lesznek feszültségek. Nagyon, nagyon hosszú kapcsolatunk lesz, alig várom” – tette hozzá. Al-Kalifa sejk azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Bahrein viszonya 120 évre nyúlik vissza. A vezető szerint a két fél remekül megérti egymást. Trump megbeszélést folytatott Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnökkel is. Az amerikai vezető jelezte: szeretné hamarosan felkeresni Egyiptomot. Trump szerint Szíszi „óriási munkát végzett embert próbáló körülmények között”. Az amerikai elnök Tamím bin Hamad ász-Száni katari emírrel is megbeszélést folytatott, katonai megállapodásokról tárgyaltak.Szaúd-arábiai látogatásának második napján az amerikai elnök az iszlám világ további vezetőivel találkozik, majd részt vesz az Öböl-menti Együttműködési Tanács ülésén, illetve egy amerikai–muszlim csúcstalálkozón. A nap folyamán beszédet tart az Egyesült Államok és az iszlám viszonyáról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.