Az Iszlám Állam legyőzése után még nőhet is a terrorveszély

Moszul |

<div>Az Iszlám Állam legyőzésével nem szűnik meg a terrorveszély Európában, sőt, fokozódhat &ndash; véli az FBI és a CIA.</div><div>&nbsp;</div>

„A kalifátus eltiprásának hatása fogja meghatározni az FBI tevékenységét a következő öt évben” – mondta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója. „Ahogy összeszorítjuk a markunkat, az ujjaink között harcedzett gyilkosok százai csusszannak ki” – tette hozzá Comey. Sok terrorista Nyugat-Európába próbál majd eljutni, mások Amerikába, ezért fontos az európai országokkal a hírszerzési információk megosztása.James Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség vezetője is a hazatérő dzsihádisták jelentette veszélyre figyelmeztetett. „Lesznek közöttük olyanok, akik még évekig kihívást jelentenek” - fogalmazott Brennan. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"246166","attributes":{"alt":"Moszuli utcakép","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"360","title":"Moszuli utcakép","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Hamarosan kezdődik Moszul ostroma Irakban a kormányerők az Iszlám Állam által 2014-ben elfoglalt Moszul visszahódítására készülnek. Vincent Stewart tábornok, az amerikai katonai hírszerzés vezetője arra figyelmeztetett: ádáz harcokra kell számítani.„A városi hadviselés nem tréfadolog. Ez egy nagyváros, és két évük volt, hogy felkészüljenek a védelmére” – húzta alá Stewart. Az észak-iraki nagyvárosból 3000–4500 dzsihádistát kell kifüstölni. Irakban jelenleg 4460 amerikai katona állomásozik, az elmúlt napokban több mint négyszáz embert vezényeltek Irakba Moszul hamarosan kezdődő ostroma miatt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?