Az Iszlám Állam kivégzékeseket hajt végre és élő pajzsot állít

Bagdad |

<p>Az Iszlám Állam terrorista szervezet megölte az iraki fegyveres erők negyven volt tagját Moszul közelében, és a holttestüket a Tigris-folyóba hajította - közölte kedden az ENSZ egyik emberi jogi szóvivője Genfben, helyi hírforrásokra hivatkozva.</p>

Ravina Shamdasani azt is elmondta, hogy az Iszlám Állam 25 ezer civilt elszállított a Moszultól délre fekvő Hammam al-Alil városból a hétfőn alkonyulat utáni órákban teherautókon és buszokon, valószínűleg azért, hogy az állásainál élő pajzsként használja őket. A Tel-Afar kerület felé tartó teherautók többségét a járőröző légierő visszafordította, de néhány busz megérkezett Abu Szaifba, ami Hammam al-Aliltól 15 kilométerre északra van.

"Mély aggodalommal vagyunk ezekért a tízezrekért és más civilekért, akiket a jelentések szerint kényszerrel áthelyezett az Iszlám Állam az elmúlt két hét alatt. A fegyveresek egyre közelebb viszik az embereket Moszulhoz, és ott az állásaik közelében helyezik el őket, amelyek katonai célpontokká válhatnak" - mondta a szóvivő.

"Ez úgy tűnik, alátámasztja azt az állítást, hogy ezeket az embereket élő pajzsként tervezik használni" - mondta Ravina Shamdasani.

Az iraki fegyveres erők terrorelhárító különleges alakulata Moszul keleti részébe behatolva elfoglalta az állami televízió ottani állomását, az első fontos épületet a városban. "Ez jó jel Moszul lakosainak, ez az igazi kezdete a város felszabadításának" - mondta az Irakíja televíziónak Taleb Seghati al-Kenani tábornok.

Az iraki fegyveres erők október 17-én indították meg a hadműveletet az ország második legnagyobb városának a visszavételéért az Iszlám Államtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?