Az Iszlám Állam jelentkezett a londoni merénylet elkövetőjeként

London |

<p>Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a londoni merénylet elkövetőjeként - jelentette csütörtökön a dzsihadista szervezett szócsövének számító Aamák hírügynökség.</p>

A dzsihadisták szerint az elkövető "az Iszlám Állam katonája volt, aki tettét a koalíció állampolgárai elleni támadásokra szólító felhívásnak eleget téve hajtotta végre". 

A brit parlament előtt szerdán elkövetett merényletben a támadón kívül négyen haltak meg, és negyvenen megsebesültek. A rendőrök a helyszínen végeztek a merénylővel.

A brit hatóságok már az Iszlám Állam bejelentése előtt feltételezték, hogy a merényletnek valamilyen formában köze volt az iszlamista terrorizmushoz, és ebből kiindulva kezdték meg a nyomozást. A rendőrség hat helyen hajtott végre rajtaütést Birminghamben, Londonban és más helyeken, és hét embert vett őrizetbe. A közép-angliai Birminghamet a nagy-britanniai iszlamisták fellegváraként tartják számon. A BBC értesülése szerint a merénylethez használt szürke járművet ebben a városban vették bérbe. A londoni közlekedési hatóság közben a Twitteren bejelentette, hogy kevesebb mint 24 órával a támadás után, csütörtökön újra megindult a forgalom a Westminster-hídon. A BBC News publikált egy videót, amelyen látható, ahogy a londoni merénylő végigszáguld a Westminster híd járdáján. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"269883","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] A felvételen látni, ahogy a Temzébe belezuhan egy nő, akit később élve kihúzták a folyóból, de súlyosan megsérült. Az áldozat román állampolgár, Andreea Cristea a neve. A 29 éves építész vőlegényével turistaként van Londonban. Fejsérülést szenvedett, állapota súlyos. Vőlegénye, Andrei Burnaz apróbb sérülésekkel vészelte át a támadást. A pár azért utazott Londonba, hogy megünnepeljék a férfi születésnapját. (mti, ú)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?