Az Iszlám Állam bejelentkezett az isztambuli merényletért

Isztambul |

<div>Az Iszlám Állam vállalta magára a 39 halálos áldozatot követelő szilveszteri isztambuli lövöldözés elkövetését.</div>

A dzsihádista szervezet szócsöve, az Aamák hírügynökség jelentette be, hogy a merényletet „a kalifátus egyik hős katonája hajtotta végre, aki megtámadta a leghíresebb éjszakai szórakozóhelyet, ahol a keresztények éppen pogány ünnepüket tartották”. A terrortámadást szilveszter éjszaka az Ortaköy negyedben, a Boszporusz európai partján található Reina klubban követték el. Legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek, az áldozatok között sok a külföldi, szlovák állampolgár nincs köztük. A Hürriyet című török napilap titkosszolgálati forrásra hivatkozva azt írta, hogy az Iszlám Állam egyik közép-ázsiai, feltehetően üzbég vagy kirgiz állampolgárságú tagja lehetett az elkövető. Taxival érkezett a helyszín közelébe, majd a sűrű forgalom miatt egy rövid szakaszt gyalog tett meg a bejáratig, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt. A szórakozóhelyen gépkarabéllyal vaktában tüzet nyitott. Szakértők a fegyverhasználatból képzett, háborús tapasztalatokkal rendelkező terroristára következtetnek. Szemtanúk szerint a földre rogyó sebesültek egy részét a merénylő fejbe lőtte. A lövöldözés után eldobta fegyverét és kabátját, amelyben a helyszínelők 500 török lírát (140 euró) találtak. A Hürriyet úgy tudja, a támadó taxival menekült a helyszínről, ám mivel nem volt nála pénz, a sofőr a közeli Kurucesme városrészben kirakta. A rendőrség nagy erőkkel keresi. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?