Írországban a kórházak intenzív osztályain pár nap múlva nem lesz szabad ágy a koronavírus-járvány terjedésének jelenlegi intenzitása alapján – közölte Leo Varadkar ír miniszterelnök pénteken sajtótájékoztatón.
Az ír kórházak intenzív osztályain hamarosan nem marad szabad ágy
„Szerte Európában már túlzsúfoltak az intenzív osztályok, és úgy tűnik, ez nálunk is bekövetkezhet, ezért meg kell tervezni, miként birkózunk majd meg a helyzettel. Tartalékot kell biztosítani intenzív ellátást biztosító eszközökből, ventilátorokból, lélegeztető készülékekből. Példátlan erőfeszítésre van szükség” – mondta az ír miniszterelnök.
Írországban mintegy félezer ágy van az intenzív osztályokon.
Csütörtökön tízen haltak meg a járvány miatt, így 19-re nőtt a halálesetek száma, azaz egy nap alatt annyian hunytak el, mint a járvány kezdete óta szerdáig összesen. A bizonyítottan koronavírussal fertőzöttek száma jelenleg másfélezer körül van.
Egy héttel korábban a járványnak még csak 366 fertőzöttje volt a szigetországban és két halottja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.