Az Interpol biometrikus azonosításra alkalmas új programot hozott létre

interpol

A nemzetközileg körözött bűnözők gyorsabb kézre kerítése érdekében BioHub néven biometrikus azonosításra alkalmas új programot hozott létre 196 tagállamának rendőri szervei számára a nemzetközi bűnüldöző szervezet, az Interpol – közölte Cyril Gout, a szervezet elemzésért felelős igazgatója szerdán Bécsben.

A BioHub az Interpol már meglévő arc-, ujj- és tenyérlenyomat-felismerő adatbázisát bővíti ki egy új személyazonosítási technológiával, és a találatok rövid időn belül meg is érkeznek a rendszerbe.

„A BioHub segítségével a kollégák azonnal megtudják, hogy az előttük lévő személy biztonsági kockázatot jelent-e. Ez különösen fontos olyan helyzetekben, amikor az úti okmányok nem állnak rendelkezésre, vagy bizonytalan a valódiságuk” – magyarázta Gout az Interpol közgyűlésén. Rámutatott arra, hogy a bűnözők az igazságszolgáltatás elkerülése érdekében gyakorta megváltoztatják külsejüket, személyazonosságukat. Az új program azonban szerinte kijátszhatatlan, mivel a biometrikus adatok megváltoztatása szinte lehetetlen.

A program egyben gyorsabb is a korábbi – többlépcsős – biometrikus vizsgálatoknál, amelyek sok esetben emberi beavatkozást igényeltek, így lassították az azonosítást.

Az új programmal az Interpol gondoskodik az adatvédelem szavatolásáról is, mivel a kereséseknél használt biometrikus adatok nem kerülnek be az adatbázisokba, nem láthatók más felhasználók számára, és az egyezés nélküli keresések kikerülnek a rendszerből.

Az Interpol közlése szerint az alkalmazással naponta akár egymillió keresést is el lehet végezni, és így különösen nagy segítséget nyújthat a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni globális küzdelemben.

A BioHubot először a szervezet év eleji szingapúri közgyűlésén mutatták be, használatát októberben kezdték meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?