Az FBI rászállt Hillary Clinton e-mailjeire

Washington |

<p>Kiterjesztette nyomozását Hillary Clinton külügyminiszteri elektronikus levelezésének ügyében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - közölte híroldalán névtelenül nyilatkozó tisztségviselőkre hivatkozva csütörtökön a Fox News televízió.</p>

Clinton, akit legfőbb esélyesnek  a tartanak a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségének elnyerésére, az amerikai diplomácia vezetőjeként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszert használta, hanem családjának magánszerverén keresztül kommunikált.

Az FBI a Fox News szerint azt vizsgálja, hogy az üggyel kapcsolatban egyesek tettek-e a szövetségi hatóságoknak hamis állításokat írásban, szóban vagy egy harmadik félen keresztül, és hogy történt-e nyomásgyakorlás egy harmadik félre egy eltussolásra való összeesküvés keretében. A bűncselekmények mindegyike öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. 

A szövetségi nyomozók annak is megpróbálnak utánajárni, hogy a nemzetvédelmi információk "súlyos gondatlansággal" történt kezelésével megsértették-e a kémkedés elleni törvény rendelkezéseit.

Az amerikai törvénykönyvnek a hamis tanúzásra vonatkozó kitételeit abban az esetben alkalmazhatják, ha Clinton, a munkatársai vagy az ügyvédje nem voltak őszinték az FBI nyomozóival szemben a külügyminiszteri e-mailekkel, azok titkosításával, vagy azzal kapcsolatban, hogy a volt first lady szerveréről valóban csak nem hivatalos leveleket töröltek le.  A törvény rendelkezései a nem eskü alatt tett kijelentésekre is vonatkoznak.

A konzervatív hírcsatorna hírszerzési forrásból úgy értesült, hogy a nyomozásban részt vevő ügynökök nagy nyomás alatt dolgoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?