Az Európai Bizottság a második jogállamisági jelentés előzetes értékelésén dolgozik

Didier Reynders

Az Európai Bizottság várhatóan júniusban teszi közzé második jogállamisági jelentését, jelenleg ennek előzetes értékelésén dolgozik – jelentette ki hétfőn Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos, a soros portugál EU-elnökség által szervezett, a jogállamisággal kapcsolatos konferencián.

Hozzátette: a második jelentés célja, hogy megvizsgálja milyen haladást értek el az uniós tagországok a fennálló problémák terén a legutóbbi – tavaly szeptemberi – beszámolóhoz képest. A második jelentés magában foglalja a koronavírus-járvány kezelésére adott tagállami válaszokat is.

Hangsúlyozta: a tavaly létrehozott uniós jogállamiság mechanizmus célja, hogy nyomon kövesse jogállamiság tagállami helyzetét, és megelőzze az ilyen természetű problémák kialakulását, illetve hogy nyílt párbeszéd keretében lehessen megoldásokat találni a helyzet javítására. Az uniós költségvetés kapcsán a jogállamisághoz kötődő feltételrendszerről azt nyilatkozta, hogy a bizottság jelenleg útmutatót létrehozásán dolgozik, azonban hangsúlyozta, hogy a feltételrendszer már ez év január elsejétől hatályba lépett.

„A bizottság tehát szoros figyelemmel kíséri a jogállamisági helyzet alakulását a tagállamokban és minden eszközét latba fogja vetni, hogy javítsa azt” – tette hozzá.

A jogállamiság előmozdítása – mint fogalmazott – nem lehet felülről építkező folyamat, annak „befogadó megközelítésen” kell alapulnia. Ennek érdekében a bizottság számos független civil szervezettel egyeztetett az értékelés során, mivel véleménye szerint ezeknek a szervezeteknek a szerepe „felbecsülhetetlen” abban, hogy rávilágítsanak az esetleges kihívásokra.

Reynders arra is kitért, hogy a jogállamiság kérdése előtérbe került a koronavírus-járvány kapcsán. A hétfői konferencián arról is tárgyalnak, hogy sikerült-e az uniós tagállamokban megtalálni a helyes egyensúlyt, a népegészségügyi intézkedések és az alapvető értékek védelme között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?