<p>Az Európai Unió kitart amellett, hogy nem ismeri el a Krím félsziget orosz elcsatolását - közölte hétfőn kiadott nyilatkozatában Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője.</p>
Az EU továbbra is elutasítja a Krím annektálását
Brüsszel |
A közleményben az olasz politikus leszögezi, hogy az EU egy évvel az illegitim "népszavazás" és a terület törvénytelen annexiója után is határozottan elkötelezett Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett. "Az Európai Unió nem ismeri el és elítéli a nemzetközi jognak e megsértését" - húzza alá közleményében Mogherini, aki azt is közli, hogy a Krím törvényellenes elcsatolása kihívást jelent a nemzetközi biztonságra, és súlyos hatással van a nemzetközi jogrendre, amely minden állam egységét és szuverenitását szavatolja. Nyilatkozatában Mogherini felszólítja az ENSZ tagállamait, hogy fontolják meg az unió politikájához hasonló intézkedések, a többi között például szankciók alkalmazását a Krímmel szemben. A közleményből az is kiderül, hogy az EU-t továbbra is aggasztja a fokozódó katonai jelenlét a félszigeten, valamint az emberi jogok romló állapota, a szólásszabadság korlátozása és a nemzeti kisebbségek üldözése.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.