Az EU ismét meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

eu zaszlo

Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel, 2024. július 31-ig meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedések hatályát, mivel – indoklása szerint – Oroszország folytatja azon tevékenységeit, melyek destabilizálják az ukrajnai helyzetet – közölte az uniós tanács közleményében hétfőn.

A korlátozó intézkedéseket az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz lépésekre – a Krím elcsatolására – válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd rendre meghosszabbította őket.

A szankciók a pénzügyi, az energetikai és a védelmi ágazatra, valamint a kettős felhasználású termékek területére irányulnak. Kiterjednek a fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére, továbbá korlátozzák Oroszország hozzáférését a kőolajtermelésben és -feltárásban felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.

Hétfői közleményében az uniós tanács kiemelte: mindaddig, amíg Oroszország jogellenes tevékenységeket folytat, amelyek az erőszak alkalmazásának tilalmát is sértik, helyénvaló hatályban tartani az EU által bevezetett valamennyi korlátozó intézkedést, és szükség esetén további intézkedéseket hozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?