Az EU bekeményít az embercsempészek ellen

New York |

<div>Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken felhatalmazta az Európai Uniót, hogy a líbiai partokhoz közeli nemzetközi vizeken átvizsgálhassa és lefoglalhassa az embercsempészek hajóit. A bajor kormány alkotmánybírósági panasszal fenyegette meg Berlint, ha nem gondoskodik a menedékkérők hullámának csillapításáról. A szociáldemokraták vezetői ugyanezt követelik.</div><div>&nbsp;</div>

A tizenöt tagú tanács tizennégy tagállama igennel szavazott az erről szóló, Nagy-Britannia által szeptemberben előterjesztett határozatra, Venezuela pedig tartózkodott. Az egy évre szóló mandátum arra is felhatalmazza a hatóságokat, hogy a menekülthajók fedélzetére lépjenek az utasok életének megmentése érdekében. Matthew Rycroft brit ENSZ-nagykövet üdvözölte a tanács döntését és elmondta, hogy a kimentett migránsokat Európába - nevük elhallgatását kérő források szerint Olaszországba - szállítják. A diplomata ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a tengeri művelet önmagában nem fogja megoldani a válságot, ugyanis nem szünteti meg a probléma kiváltó okait, a lépés azonban azt az üzenetet küldi, hogy "nem húzhatnak hasznot büntetlenül ebből az ördögi üzletből". Bár a nemzetközileg elismert líbiai kormány kezdetben ellenezte a határozatot, az ország ENSZ-nagykövete kedden azt közölte a világszervezettel, hogy elhárultak az ezzel kapcsolatos aggodalmaik, így beleegyeznek a dokumentum elfogadásába. A határozat kizárólag a líbiai partokhoz közeli vizekre vonatkozik, a Törökország és Görögország közötti tengerszakaszra nem. Márpedig az Európába tartó menekültek többsége már ezt, a Törökországból induló, majd Görögországon, a Nyugat-Balkánon és Magyarországon keresztül vezető, úgynevezett "nyugat-balkáni útvonalat" választja. A nyílt vizeken való fellépés az Európai Unió három fázisból álló tengeri művelete második fázisának felel meg. Az első fázist az információszerzés, a másodikat a nyílt tengeren, a harmadikat pedig a líbiai területen végrehajtott műveletek jelentik. A földközi-tengeri embercsempészettel szembeni, EuNavforMed elnevezésű uniós művelet első, felderítési szakaszának megkezdését július másodikán jelentették be Brüsszelben. Az EU-tagországok hétfőn arról döntöttek, hogy a második szakasza október 7-én kezdődik a katonai műveletnek, amelyet Sophiára neveztek át. A művelet harmadik fázisához az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazására, valamint Líbia ilyen irányú kérelmére lenne szükség, csakhogy az észak-afrikai országban egyelőre meglehetősen áttekinthetetlenek a hatalmi viszonyok. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) legfrissebb adatai szerint idén közel háromezren vesztették életüket, miközben a Földközi-tengeren át Európába próbáltak jutni. A Líbiában uralkodó káosz miatt sok afrikai és közel-keleti menekült ebből az országból indul el Európa felé. A bajor miniszterelnök alkotmánybírósági eljárással fenyegeti a Merkel-kormányt Horst Seehofer bajor miniszterelnök pénteken Münchenben bejelentette, hogy Bajorország bepanaszolja az alkotmánybíróságon a német szövetségi kormányt, és "önvédelmi intézkedéseket" tesz, ha nem fogadják el a feltételeit. A "bevándorlást irányítani és korlátozni kell", és ha Berlin nem teljesíti az erre vonatkozó bajor követeléseket, akkor München saját hatáskörben intézkedik - mondta Seehofer. A kilátásba helyezett lépésekről és azok időzítéséről csupán annyit mondott, hogy oktalanság volna előre elárulni részleteket. A bajor vezetés elsősorban azt követeli Berlintől, hogy gyorsan és világosan, a világ minden részén érthető módon jelezze, hogy kimerült Németország menedékkérő-befogadási kapacitása. A menedékkérők beáramlásának korlátozását követeli az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) két meghatározó vezetője, Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter. A két politikus a Der Spiegel című hírmagazin következő számában megjelenő vendégkommentárjukban az előzetesen közölt részletek szerint kiemelte, hogy Németország nem tud minden évben több mint egymillió menekültet befogadni és integrálni. Ezért a lakosság "példa nélküli segítőkészsége" ellenére gondoskodni kell arról, hogy ismét csökkenjen az országba érkező menedékkérők száma. A szociáldemokraták nehéz helyzetbe kerültek a menekültválság miatt, mert a 16 tartomány közül 9-et SPD-s vezetésű kormány irányít, a menedékkérők és menekültek elhelyezése, ellátása pedig elsősorban a tartományok feladata. Németországban a lakosság többsége, 51 százaléka már nem gondolja, hogy az ország meg tud birkózni a menekülthullámmal - mutatta ki egy felmérés. Két héttel korábban a többség még bizakodó volt, most 45 százalékra csökkent az arányuk. Az osztrákok 80 százaléka aggódik az országot érintő menekülthullám miatt - derül ki a Marketagent piackutató intézet által végzett online felmérésből. A válaszadók 65 százaléka attól fél, hogy a menekültek befogadása megterheli az osztrák szociális rendszert, nagyjából ugyanennyien tartanak egy nagyobb szociális konfliktustól is. Huszonnégy óra alatt, péntek reggelig rekordnak számító, mintegy hétezer migráns érkezett a dél-szerbiai Presevóba Macedónia felől. Brüsszel újabb 17 millió eurós támogatást hagyott jóvá a migránsválság kezelésére Szerbia és Macedónia számára, ám ez Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter szerint "korántsem elegendő, főleg ha figyelembe vesszik, hogy Szerbia több migránst látott el, mint Magyarország és Horvátország összesen".  Horvátországba csütörtökön 7798 migráns érkezett, akiket rövid időn beül vonattal és buszokkal elszállítottak a magyar határra. Tizenkilenc eritreait szállítottak pénteken repülővel Rómából az észak-svédországi Lulea városába. Ez volt az első olaszországi migránscsoport, amelynek tagjait az Európai Unión belüli menekültelosztási rendszer keretében egy másik tagállamba helyezték át.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?