Az EU az unióval egyet nem értők et is bevonná az Európa jövőjéről szóló konferenciába

Bíznak az Európai Unióban a fiatalok

Az Európai Uniónak (EU) azon kell dolgoznia, hogy jobban bevonja a polgárokat az Európa jövőjéről szóló konferenciába (CoFoE). Törekedni kell arra, hogy hallathassák a hangjukat a marginalizálódott csoportok, az unióval egyet nem értők, vagy azok, akik a kilépést szorgalmazzák. Fontos, hogy a nők és az idősek hangja is jobban hallatsszon – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a külügyminisztérium.

A külügyminisztérium szerint a polgárok állnak a konferencia középpontjában, és „Európa minden szegletéből” megszólalnak. „Lehetséges, hogy ez a platform a jövőben, a CoFoE után is állandó része marad az uniós döntéshozatali folyamatnak" – fogalmazott a tárca, és hozzátette, minden észrevételt szívesen fogadnak, az unió vezetői számára minden visszajelzés fontos.

A minisztérium szerint a CoFoE másik pozitív hozadéka az , hogy a nyugat-balkáni országokat is bevonják a megbeszélésekbe és a konferencia plenáris üléseibe. „Ez egyértelmű jelzés szomszédainknak arról, hogy a jövőnk közös" – szögezte le a minisztérium.

A CoFoE 2022 tavaszáig várja az észrevételeket és az ötleteket, amelyekből konkrét ajánlások születhetnek az Európai Unió reformjára vonatkozóan. A konferencia hivatalos honlapján, a futureu.europa.eu címen bárki regisztrálhat, és kifejtheti véleményét vagy megírhatja észrevételeit az EU működésével kapcsolatban. A konferenciát az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság támogatja.

A polgári platformok résztvevői az unió 27 tagállamából érkeztek, tükrözve az EU demográfiai és társadalmi sokszínűségét. A résztvevők legalább harmada 25 évnél fiatalabb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?