Az EU a szíriai feszültség enyhítésére szólított fel

Szíria

Az Európai Unió arra kéri az egymással szemben álló szíriai feleket, hogy enyhítsék a feszültséget, kerüljék a helyzet elmérgesedését, és a nemzetközi humanitárius joggal összhangban biztosítsák a polgári lakosság és a polgári infrastruktúra védelmét – közölte az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) hétfőn szóvivője útján.

A brüsszeli közlemény kiemelte: az Európai Unió folyamatosan figyelemmel kíséri a szíriai fejleményeket.

Az uniós külügyi szolgálat a humanitárius segítség akadálytalan célba juttatásának fontosságát hangsúlyozta, valamint elítélte, hogy Oroszország sűrűn lakott területek ellen hajtott végre légicsapásokat Szíriában, valamint azt, hogy támogatja a Bassár el-Aszad elnök vezette „elnyomó kormányzatot”.

A helyzet legutóbbi romlása ismét azt mutatja, hogy a szíriai tűzszünetet és a kialakult helyzet politikai megoldását sürgető 2254-es számú ENSZ BT-határozattal összhangban a konfliktus politikai megoldására van szükség szíriai felelősségvállalás mellett – tették hozzá.

Szíriában az elmúlt napokban kiéleződött a helyzet az ország északnyugati részén aktív fegyveres csoportok offenzívája miatt. A szíriai kormány a felkelők leverésére légitámadásokat indított. A szíriai kormányt támogató hétfői orosz légicsapásokban három civil halt meg Idlíb tartományban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?