Az észak-amerikai légtérvédelem idén is nyomon követi a Mikulást

Colorado Springs |

<p>Izzottak a telefonvonalak a Colorado állambeli Peterson légitámaszponton, ahol a hagyományokhoz híven az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) önkéntesei idén is nyomon követik a Mikulást, aki az angolszász szokások szerint karácsonykor az ajándékokat hozza a gyerekeknek.&nbsp;</p>

A Facebookon 1,2 millióan, a Twitteren több mint százezren kapnak helyzetjelentést.

A légtérvédelmi parancsnokság 1955 óta tájékoztatja a gyerekeket a Mikulással kapcsolatos kérdésekről. A hagyomány egy félreértésnek köszönhető: 1955-ben a Colorado Springs című újság arra buzdította a gyerekeket, hívják forródróton a Mikulást, azonban téves számot adtak meg. Így végül több tucatnyi gyerek a NORAD elődjének számító intézményt tárcsázta.    A szolgálatban lévő tisztek belementek a játékba és információkkal szolgáltak a kicsiknek arról, épp merre jár a Mikulás. Most már mélyen gyökerező hagyomány a közös amerikai-kanadai hatóságnál, hogy "égen-földön figyelemmel kísérik" a Mikulás útját.     Tavaly rekordot jelentő 107 ezer hívás érkezett az önkéntesekhez, idén minden bizonnyal újabb rekordról számolhatnak be a program képviselői, mert a forródrót megnyitása utáni első órákban már több mint 24 ezer gyerek telefonált.    A NORAD információi szerint a mikulás közép-európai idő szerint hétfő este Pakisztán környékén járt, és haladt nyugat felé, addigra már kétmillió ajándékot osztva ki.    A leggyakoribb kérdések között van a Mikulás korát firtató. A NORAD válasza erre az, hogy nem tudni biztosan, de legalább 16 évszázados. Az önkénteseket arról is előszeretettel faggatják a gyerekek, hogy miként tudnak repülni a rénszarvasok, illetve hány manója van a Mikulásnak. Fontos kérdés, hogy hoz-e az ősszakállú ajándékot a kutyáknak. Vannak szomorúbb kérdések is, egy kisfiú például azt firtatta, hogy mikor visz a Mikulás ajándékot a mennybe - kiderült ugyanis, hogy a gyerek lánytestvére meghalt az idén. "Azt hiszem, a télapó oda ment először" - válaszolta a hívást kezelő önkéntes.    Karácsony három napja alatt egyébiránt 1200 önkéntes dolgozik a parancsnokságon váltásokban, hogy a gyerekek rendelkezésére álljon.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?