Az erőszak elkerülésére szólította fel az egyiptomi feleket Obama

<p>&nbsp;Nyugtalanságának adott hangot szombaton Barack Obama amerikai elnök az egyiptomi zavargások miatt, s felszólította Mohamed Murszi államfőt és az ellenzéki pártokat, hogy utasítsák el az erőszakot, és kezdjenek alkotó szellemű párbeszédet.</p>

"Nyilvánvalóan mindannyian aggódunk a helyzet miatt - jelentette ki Obama a Pretoriában tartott sajtóértekezletén, hozzátéve: Felszólítunk minden érintett felet, hogy kerülje az erőszakot, a rendőrség és a hadsereg pedig tanúsítson maximális önmérsékletet."

Pénteken három ember vesztette életét az Egyiptomot elárasztó erőszak következtében, köztük Andrew Procter 21 éves amerikai állampolgár, valamint további 236 ember megsebesült. Az Egyesült Államok kairói nagykövetségéről evakuálják az alaptevékenység ellátásához nem feltétlenül szükséges személyzetet. Szombaton több tucat diplomata utazott el családjával együtt Kairóból Németországba. Az amerikai külügyminisztérium az ingatag helyzetre hivatkozva azt tanácsolta az Egyiptomba utazni készülő amerikai állampolgároknak, hogy ha tehetik, halasszák el útjukat.

Az utóbbi napokban sok városban voltak összecsapások iszlamisták és a Mohamed Murszi elnök lemondását követelő ellenzékiek között, s már legalább nyolcan vesztették életüket. Murszi hivatalba lépésének első évfordulójához időzítve az ellenzék vasárnapra tömegtüntetéseket helyezett kilátásba, hogy így nyomatékosítsa az új választások kiírását célzó követeléseit. Az ellenzék azzal vádolja Murszit és az őt támogató Muzulmán Testvériséget, hogy ellopták a Hoszni Mubarak elnököt megbuktató 2011-es forradalmat, és a hatalom kisajátítására használják fel a választásokon megszerzett parlamenti többséget.

A vasárnapi demonstrációk szervezői azt állítják, hogy a Murszi lemondását követelő petíciójukhoz már 22 millió aláírást gyűjtöttek, ami a választásra jogosult állampolgárok mintegy 40 százaléka. Csak az utóbbi tíz nap alatt hétmillióan írták alá az íveket. Ezeket az adatokat más forrásból nem lehet megerősíteni, de független elemzők szerint reális lehetőség, hogy nagyon nagy tüntetések lesznek a hét végén.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?